2023.08.04. 17:30
Árhullámokat hozhat a hétvégi eső vármegyénkben is
Az előrejelzések szerint előfordulhat, hogy a Sajón és a Hernádon másodfokú árvédelmi készültségi szint alakul ki.
Fotó: Unger Tamás
Pénteken délután 2-kor megkezdte működését a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, mert több igazgatóság munkáját kell összehangolni a következő napokra. Szakembereik közül sokan, más vízügy területén fognak besegíteni a védekezési munkákba. Erre azért volt szükség, mert a vízgyűjtőkön az elmúlt két napban hullott csapadék árhullámokat indított el a Dunán, a Rábán, a Murán, a Dráván, a Sajón, a Tarnán és a Zagyva folyón is, írja közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Mint látjuk, vármegyénkből a Sajót említik.
A dunántúli Rábán egyébként – írják – az előttünk álló hétvégén a felső szakaszokon (Szentgotthárd, Kömend) akár a valaha volt legmagasabb vízállások is megdőlhetnek. A következő napok időjárása pedig nehezen kiszámítható mértékben még számottevő utánpótlást ígér, írja a főigazgatóság.
Hozzáfűzik, a csapadék idő- és térbeli eloszlása még bizonytalan. Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelző rendszerében szereplő hazai vízmércékre készített számítások alapján (ha az előrejelzésekben szereplő csapadék mennyiségek valóban lehullik) a Tisza vízrendszerén a Tarnán elsőfokú, a Sajón és a Hernádon a másodfokú, a Zagyván pedig a harmadfokú árvédelmi készültségi szinteket meghaladó vízszintek kialakulása várható.
Felhívják a figyelmet, hogy a hidrológiai előrejelzések részben a még le nem hullott csapadék alapján készültek, így jelentős bizonytalansággal terheltek, írja közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság.