Helységneveink nyomában: Martinkertváros, Mindszent

Martinkertváros

Még a XIX. századvégi térképek is lakatlan területként mutatják ezt a területet, olyan dűlő- vagy szántónevekkel, melyeket a településrész ma is őriz. Pesty Frigyes ország hely- és dűlőnevei összeírásában így ír a fövényszer elnevezésről.

,,Az ezen dűlőkben található nagyobb mennyiségű fövényről vette nevezetét, mely fövény bányáknak múlt századbéli nyomai a’ Kis fövényszeri dűlő nyugoti vége mellett most is láthatók.”
(Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864)

A föveny vagy fövény, valamilyen sóderszerű anyagra, homokra utal egyébiránt. Találkoztam még egy érdekes dűlőnévvel is a Martintelep területén, ma már valószínűleg senki nem használja ezt az elnevezést. Ez a Keskenyfarkú. A Kis- és Nagy-fövényszer előtt, a mai Kubik oldalán volt található. 
Pesty így ír róla:

,,Ezen dűlőben lévő földek alsó része négy vagy ötször szélesebb lévén mint a más végén mintegy farkat képezve hasíttattak ki ‚s nevezetét ezen sajátszerű formáról nyeré.”
(Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864)

Ahogy városunk egyre bővült, egyre több lakosa lett, így lett igény a szabad földterületekre is, lakhely gyanánt. Egyre több birtokot parcelláztak fel és adtak el házhelyként a város peremvidékein, így a telepünkön is. Martintelep első említése 1908-ból való. Martin Károly, a miskolci tűzoltóegylet parancsnoka volt a névadó - és a testvére - az ő birtokuk, földjük volt a Martintelep. Károly egyébként 1877-ben hunyt el, városunk is meggyászolta elhunytát. Testvéréről, Zsigmondról szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre.

A Martin család horvát származású volt, akik Fiume környékéről származtak. Kereskedők voltak, déligyümölccsel és fűszerekkel kereskedtek saját üzleteikben és - mint a példa is mutatja - földeket vásároltak.

Martin János volt az, aki a „dinasztiát” alapította. 42 évesen nősült, egy 15 éves lányt vett feleségül. Hét gyermekük született, de a felnőtt kort csak hárman élték meg sajnos, Károly, Zsigmond és Mária. Sok ingatlannal rendelkeztek a városban, az avasi pincéjüket János saját kezével építette 1813-ban.
Unokájuk így írt róluk a XX. század harmincas éveiben: ,,Az üzleti tisztesség és derekasság mintái voltak.”

Az 1830-as években János és családja beleunt az üzleti életbe és birtokaikra vonultak vissza. János és testvére, József európai műveltségű emberek voltak. A pénzüket bankban tartották Horvátországban, mindezt azért, mert Magyarországon ekkor még nem voltak takarékpénztárak.

Tehát nem kereskedtek már, hanem a bankban fialtatták az addig felhalmozott tőkét, azonban egy-egy jó üzlettől természetesen nem zárkóztak el. József 1835-ben hunyt el, de ránk maradt az akkor írt végrendelete. Annak szövege egy nagyon becsületes, korrekt emberről árulkodik, aki sajnálatát fejezi ki azért, mert sok kapzsi, önző kereskedő van már a szakmában. Végrendeletében szülőföldjéről sem feledkezik meg, illetve Miskolc városára is hagy egy jelentős összeget.

Ellentétben a város más részeivel, Martintelep soha nem volt önálló település. Károly és Zsigmond a város szemetét hordatta a jórészt nádassal borított területre. Kutatásaim szerint azonban már nem ők voltak azok, akik felparcellázták, majd házhelyeknek eladták az így kialakult telkeket, hanem valószínűleg a leszármazottjaik, rokonaik. Tőlük három család vásárolt először telkeket: a Vőneki, a Gelb és a Cservenyák család, így már négyen osztoztak a területen.

Később tovább „osztódott” a telep, az első tulajdonosok között volt Tóth Miklós, Grendóf János, Visegrádi Gyula, Győri Károly, Tóth János, Rezete Sámuel, Lubkovics Sándor, Lux Sándor és Kiss János. Az első lakások a Csokonai, Alkotmány, Balassa, a Kisfaludy utca elején és a Gyöngyössi utcán voltak.

A szocializmus alatt épült-szépült a városrész és egyre jobban a városi „elit” kedvenc kertvárosa lett az egykori vasutas telepből. 2002-ben Martin-kertvárosnak nevezik át a városrészt, a telep szót pejoratív jelentésére hivatkozva tették semmissé.

A Martin-kertváros címerében a két vékony ezüst szál a vasúti sínpárra emlékeztet és utal, a gólya pedig a városrész környezeti értékeire, hiszen bő százhúsz évvel ezelőtt még a kertváros nagy része mocsaras területen feküdt. Itt is megjelenik a címer körül a tölgyfaág és olajág.

Mindszent

Mindszent történetét leginkább Tapolcához és a tapolcai apátság történetéhez kapcsolják és egészen a honfoglalás koráig, a Miskóc nemzetség letelepedéséig vezetik vissza. A tapolcai apátnak volt birtoka Mindszenten, valószínűleg már a kezdetektől - vagyis az apátság alapításától, amelynek nem tudjuk a pontos dátumát - fogva. Dobrossy István feltételezései szerint vagy az apátságban, vagy a mindszenti gazdasági központban lehettek a Miskóc nemzetség dokumentumai, iratai, akár még városunk alapításával kapcsolatban is. 

1483-ban már okleveles említése van Beatrix királyné által a mindenszenteki ispotálynak. 1507-ben már bizonyosan állt Mindszenten egy kis kápolna is a város szélén. Mindszent az avasi - a katolikus liturgia szerint felszentelt - Szent István templom része volt.

1544-ben a budai pasa porig égette városunkat, ugyanis a miskolciak nem voltak hajlandóak adózni neki. Azt gondolták, hogy olyan messziről nem ér le ide a „török keze”. Sajnos ez nem így volt, ekkor rombolták le az avasi templomot is. A hírhedt zálogbirtokos, Fánchy Borbála nem engedte újjáépíteni azt azonnal, mert attól félt, hogy a reformátusok szertartásai szerint épül majd újjá. Ebben igaza is volt, halála után a református egyházé lett az egykori katolikus templom.

A reformáció során a miskolci római katolikus közösség Mindszenten talált menedéket, ez a városrész - amely 1724 és 1880 között önálló település volt - őrizte meg vidékünkön a katolikus egyház folytonosságát.

Mindszent egykori pecsétjén alapul a címere is. Az ezüst szőlőtőke az avasi szőlőtermesztésre utal. A zöld és a piros a nemzeti színeket jelképezi.