Anno

2024.06.22. 17:30

Lampionos bál Szent Iván éjjelén a kolostorromnál

Szent Iván éji mulatságra invitálták a mulatni vágyókat harminc évvel ezelőtt Szentlélekre.

„Szent Iván éji mulatságot rendeznek Szentléleken a miskolci Ady Endre Művelődési Ház munkatársai. A kolostorromok mellett június 24-én este várják azokat, akik a szerelem jegyében kívánnak virrasztani. A program ugyanis hajnalig tart" – ez a hír sajnos nem friss, egész pontosan harminc évvel ezelőtt született, és az Észak-Magyarország 1994. június 21-ei lapszámában látott napvilágot.

S bár már jó régen történt, azért érdemes felidézni, hogy mi várt a bulizni vágyókra: „Este 7 és 8 óra között érdemes megérkezni, ekkor meglepetésekkel és zenével várják a párokat. Nyolckor megkezdődik az erre az alkalomra komponált „tüzes” bájitalok és ételek felszolgálása. Kilenc órakor a közreműködő művészek felvonulásával és fergeteges nyitótáncával kezdődik hivatalosan az éjszaka. Szeretsz engem? címmel Seres Ildikó, Dézsy Szabó Gábor és Regős Zsolt szórakoztatja a publikumot népszerű operett- és musical-részletekkel - a késő éjszaki programokban viszont (például szexi divatbemutató) a szépség kap hangsúlyt. Végül a Táncszínház költői koreográfiája segít áthangolódni az éjféli misére - utána a tűzijáték pedig visszahangolódni segít a virradatig tartó erdei lampionos bálra". Nem lenne rossz most sem, ugye?

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában