Vasárnap döntő!

2024.07.12. 15:00

Megkérdeztük: ki nyeri a foci EB-t?

Vasárnap este eldől, ki emeli a magasba az Eb-kupát 2024-ben: ifjú titánok csatája vagy apró nüanszok dönthetnek a végjátékban, derült ki közvéleménykutatásunk során.

Édes Richárd

Mindenki a vasárnap esti döntőt várja

Forrás: Shutterstock

Fotó: VesnaArt

Az angolok sok szerencsével, míg a spanyolok meggyőző, mondhatni lehengerlő játékkal jutottak el a fináléig. Arról kérdeztük a járókelőket a miskolci utcákon, szerintük kié lesz a végső diadal. 

„A spanyolok simán legyőzik majd az angolokat”

A 21 éves homrogdi Kovács Dániel hiányolja az Eb-ről a magyarokat. Még úgy is, hogy szerinte az első két meccsük siralmas volt, és csak az utolsón tették oda magukat. 

Az angolok sok szerencsével jutottak el a döntőig, azonban érdekes kérdés, mennyire érdemelnék meg a végső EL-diadalt. A fiatalember ritkán nézi az angolok meccseit. Amit látott belőlük, az elég kevés lesz a spanyolok ellen.

Kovács Dániel
Fotó: Édes Richárd

Kovács Dániel szerint a spanyolok simán verik majd az angolokat:

Ha a franciákat meg tudták verni, akkor az angolokat is könnyen legyőzik majd. A spanyol Yamal 16 évesen nagy játékos, ő is erősebbé teszi őket. A spanyolok tudják a dolgukat, ügyesen támadnak, és mindent be fognak vetni, mert úgy látom, mindenáron szeretnék azt a szép kupát megnyerni.

Kovács Dániel szerint a végeredmény 2-1 vagy 3-1 lesz a spanyolok javára vasárnap este. 

Yamal és Bellingham: az ifjú titánok csatája

A 32 éves Gyulai Róbert úgy érzi: annak ellenére is a spanyolok az esélyesebbek, hogy az angolok az utolsó három meccset szépen hozták, és képesek voltak hátrányból fordítani. Szerinte ez már nem nevezhető szerencsének. Ő a spanyolokat látja a végső győztesnek, de az angoloknak drukkol. 

Nagy kérdés, az angolok mivel tudnak a spanyolok fölé kerekedni vasárnap este. Ilyen apró, mégis döntő nüansz lehet a győzelem felé vezető úton, ha az egyéniségek megvillannak. Például Jude Bellingham, Harry Kane vagy Saka. A kedvencem Bellingham, mert a Real Madridban játszik, és én nagy szurkolójuk vagyok. Bellingham az angol válogatottban is hozza azt a színvonalat, mint a Realnál. A válogatott viszont nyilván nem egy klubcsapat. Ott hónapokig együtt vannak és jobban összeszoknak, itt más a helyzet.

Gyulai Róbert
Fotó: Édes Richárd

Bellingham még csak 20 éves, azonban rengeteg potenciál rejlik benne. A korához képest így is óriási teljesítményt nyújt, akárcsak a franciáknál a 16 éves Lamine Yamal. Gyulai Róbert kiemelte: Yamalnak még nincs múltja, viszont amit eddig mutatott, az szerinte egy Messi-szint.

Lehet, hogy a fiatalok összecsapása lesz a meghatározó a döntőn. Mégis nagyobb a valószínűsége annak, hogy a rutinos játékosok, például a spanyol csapatkapitány Álvaro Morata vagy Harry Kane egy-egy villanása hoz majd gólt

- mutatott rá a döntő karakterekre Gyulai Róbert. 

Szerinte a spanyolok 1-0-re legyőzik a végjátékban az angolokat. Sokatmondó, hogy a spanyolokat még a németeknek sem sikerült megállítaniuk.

A végén 11-esek döntenek?

Nagy László lelkesen várja a döntőt:

Imádom a spanyol focit, és szinte biztos, hogy ők fogják megnyerni az Európa-ligát. Az angolok is megérdemlik, hogy eljutottak a döntőbe, mert a hollandok ellen jobb játékot mutattak, tényleg nagyon odatették magukat.

Nagy László
Fotó: Édes Richárd

Nagy László szerint színvonalas döntőnek nézünk elébe, mivel mindkét oldalon sztárjátékosok vannak a csapatban.

A fiatal Yamal aranyat ér a spanyoloknál, azonban a labda gömbölyű, és az angolok is erőre kaphatnak a fináléban. És van egy Jude Bellighamük…

Nagy László úgy érzi: megeshet, hogy a döntő végeredménye a rendes játékidőben döntetlen lesz, és a végén 11-es rúgások döntenek. Ami akár az angolok javára is billenthetné az esélyeket, mert ő úgy látja, ahhoz az angolok remekül értenek. Ha spanyolok úgy játszanak, mint eddig, akkor Nagy László szerint győzni fognak 2-1-re.

FOCI EB-HÍREK A BOON.HU OLDALÁN ITT!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában