2024.07.21. 18:00
Leszüretelték a barackot Boldogkőváralján
Harminc évvel ezelőtt számolt be az Észak a boldogkőváraljai szüretről, mi pedig már a barackfesztiválokra is emlékezünk.
A kajszibarack mind a mai napig a legkedveltebb nyári gyümölcsünk
Fotó: ÉM
„Befejeződött az idei barackszüret az abaúji Boldogkőváralján – számolt be róla 1994. július 19-én az Észak-Magyarország. Mint fogalmaztak, a tájegység híres gyümölcsét, a kajszit elsősorban Gönc fémjelzi, ám a cikk megjelenésének időszakában a Boldogkő vára alatt díszlő ültetvények is hímévre tettek szert. Az aszályosra fordult időjárást nagyon megsínylette ez a kényes gyümölcs, írták. Így az olvasók megtudhatták, hogy fagykár volt azon a tavaszon, majd az aszály nyomán zöldhullás. De a fán maradt szemek is kisebbek lettek, csak kevés érte el az öt centiméteres nagyságot. „Pedig kilójáért már 68 forintot is fizettek a felvásárlók, szemben a tavalyi 32-34-gyel. Az apróbb, de még egészséges gyümölcsért viszont csak 40-50, jobb esetben 60 forintot adta" – fejtette ki a lap. Hozzáfűzték: a váraljai barackból ennek ellenére jutott Németországba, és nagyobb mennyiséget dolgozott fel a szegedi konzervgyár is.
Az idei sárgabarackra szerencsére nem akad panasz, van bőven, édes mint a méz. Kedvenc kajszinkra egyébként ma már fesztivál is épül. Korábban Boldogkőváralján tartották, most Göncön – épp tegnap, szombaton – rendezték meg a Gönci Barack Ünnepet.