Együttműködnek

2024.07.08. 14:00

Mobilitási megállapodást kötött a Miskolci Egyetem

A hallgatói mobilitások bármely tanulmányi területen és ciklusban megvalósulhatnak, ideértve a doktori képzést is.

A Miskolci Egyetem a környezetvédelem ügyéért is sokat tesz

Fotó: ÉM

Az osztrák felsőoktatási intézmény székhelyén megkötött partnerség a nemzetközi tanulmányi kapcsolatok elősegítésén túl a lehetőségek szerint kiterjed a közös oktatási programok kidolgozására és a közös kutatási tevékenységre is – nyilvánították ki az együttműködés aláírói, a Miskolci Egyetem részéről Prof. Dr. Horváth Zita és Peter Moser, a Montanuniversität rektora.

 A hallgatói mobilitások bármely tanulmányi területen és ciklusban megvalósulhatnak, ideértve a doktori képzést is – olvasható az egyetem honlapján. Arról is írnak: a leobeni találkozón szó esett a magyar kutatás nemzetközi együttműködését támogató, 8 milliárd forintos keretösszeggel idén elindított HU-rizont programról, amellyel kapcsolatban Miskolc projektjavaslatokat fogalmazott meg az osztrák partnerintézmény felé. A program hozzájárul ahhoz is, hogy a külföldi kutatók Magyarországon folytathassák tudományos tevékenységüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában