Turizmus

2024.07.27. 07:00

Tokaj-Hegyalja viszi a pálmát Borsodban a turisták körében

Január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre.

Boon.hu

Tokaj-Hegyalja a kedvelt célpontok között

Fotó: Vajda János

Az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. 

Erősebb az idei turisztikai szezon

Emellett az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11 százalékkal növekedett – tudatta július 25-én a Magyar Turisztikai Ügynökség. 

Tarol Tokaj-Hegyalja

A szallas.hu adatai alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a turisták számára a legvonzóbb továbbra is Tokaj-Hegyalja és térsége. Azonban Miskolctapolca is kezdi visszanyerni korábbi helyét a turisztikai térképen. Mezőkövesd és térsége továbbra is őrzi népszerűségét a turisták körében.  Idén július 18-ig már csaknem 19 százalékkal több külföldi vendég utazott Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6 százalékkal többen pihentek otthonuktól távol. 

A szálláshelyek forgalma pedig mintegy 8 százalékkal múlta felül a tavalyi rekordévi értéket a vendégéjszakák tekintetében. Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják.

Egyre nagyobb nemzetközi forgalom 

A szálláshelyi forgalom 37 százalékából a főváros részesedett az adatok alapján. A közel 8 milliós budapesti vendégéjszakaszám több mint 13 százalékkal alakult 2023 első kétszáz napjának forgalma felett, ezen belül a nemzetközi vendégéjszakák száma csaknem 15 százalékkal bővült, így elérte a 6,7 milliót. Míg Budapesten 86 százalék volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák közel 70 százalékát hazai turisták töltötték a szálláshelyeken. 

Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma közel 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30 százalékának örülhettek.

A Balaton a legnépszerűbb vidéki célhely

Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest. Az elmúlt 30 napban már több mint kétmillió vendég pihent hazánk tájain, 12 százalékkal több mint az előző évben. A tanítási szünet kezdetét követő időszakban a vendégéjszakák száma elérte az 5,6 milliót. Ennek több mint háromnegyedét, 4,3 milliót a vidéki szálláshelyeken foglalták le, amelyek fogalma 5 százalékkal meghaladta a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A fővároson kívüli vendégéjszakák 43 százalékát a Balatonon töltötték a vendégek a vakáció első harminc napjában, közel 6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.

A Bükköt is egyre többen választják

A turisztikai térségek közül a természetes vízparti strandokat kínáló Balaton térségét, továbbá a számos fürdőélményt nyújtó Debrecen és térségét, valamint a Mátra-Bükköt keresték fel leginkább a vendégek. Ebben a három térségben regisztrálták ugyanis a legtöbb vendégéjszakát. Az adatok szerint a Parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő volt a legnépszerűbb a kicsengetés óta eltelt egy hónapban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában