Monok

2024.08.21. 10:09

Beneda Attila: Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk

Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, magyarnak születtünk, mert magyarnak lenni kiváltság, felelősség és egyben küldetés is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monokon.

Dr. Beneda Attila családügyekért felelős államtitkár a családok jelentősségét hangsúlyozta Monokon

Fotó: Máthé Daniella

Beneda Attila a település augusztus 20-i ünnepségén azt mondta, emlékezzünk arra, hogy ez a nap hazánk, a szuverén Magyarország születésnapja is. Úgy fogalmazott, azt az országot ünnepeljük, amit ajándékba is kaptunk, de kellő kitartással, nap mint nap meg kell érte küzdenünk.

Legyen ez a nap a kölcsönös tisztelet, a háború helyett a béke, a megbékélés és a pozitív jövőkép ünnepe

 - emelte ki a helyettes államtitkár.

A megújulás, a bizakodás és a jövőbe vetett hit győzelme

Bende Attila emlékeztetett, augusztus 20-a azon kevés ünnepeink közé tartozik, amelyre nem vetődik a gyász árnyéka. Ez a nap még áttételesen sem a kegyelettel teljes, bús emlékezést jelenti, hanem a dönteni tudás, a béketeremtés, az Európához tartozás, a megújulás, a bizakodás és a jövőbe vetett hit győzelmét - mondta.

Kijelentette, hogy ünnepeink mára gyökeresen átalakultak, főleg azért, mert Európa és több nyugati ország már elveszítette vagy éppen most veszíti el igazi arcát. Úgy fogalmazott, éppen ezért a Kárpát-medencében mindent meg kell tenni önazonosságunk, identitásunk, nyelvünk és kultúránk megőrzéséért és továbbadásáért gyermekeink és unokáink számára. Ebben a kultúrának és családoknak is kiemelt szerepe van - tette hozzá.

Legyen otthonuk, értékrendjük, hitük és jövőjük

Leszögezte, a családok jelentőségét azért kell különösen hangsúlyozni, mert társadalmunk legkisebb és egyben legfontosabb egységét adják. Szerinte csak erős családokból épülhet erős, megmaradó nemzet.

A kormánypárti politikus azt mondta, azért kell a gyermekeinket a keresztény magyar hagyományok tiszteletére nevelnünk, mert akkor nem lesznek gyökértelenek. 

Fontos, hogy legyen otthonuk, értékrendjük, hitük és jövőjük - húzta alá Beneda Attila.

Ne egyik napról a másikra éljenek és csak lézengjenek a világban, hanem tudják honnan jöttek. Mert csak ez a tudás segítheti őket abban, hogy biztosan kialakuljon az, hová is tartanak és mindeközben hová is tartoznak

 – hangsúlyozta.

Mindenki magáénak kell, hogy érezze

Beneda Attila az államalapítás ünnepe kapcsán úgy fogalmazott, ezt a napot minden magyar ember magáénak kell hogy érezze gondolkodástól és ideológiától függetlenül.

Az ünnep egyszerre szimbolizálja és teszi élővé, hogy kik is vagyunk mi, magyarok immár ezer esztendeje

 - vélekedett.

Bártfay Emese (Fidesz-KDNP) Monok polgármestere ünnepi beszédében kifejtette, augusztus 20-a amellett, hogy összeköti a nemzetet, egy olyan köteléket is jelent, amely megmutatja, hogy egy ezeréves folytonosság örökösei vagyunk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában