Fejlesztés

2024.09.10. 18:32

Nagy beruházás kezdődik Répáshután

Répáshután tájékoztatást adtak a kapott támogatás részleteiről, illetve a célokat is elmondták.

Kubik Ákos

Így indult a projekt Fotó: olvasónk

Répáshután, szeptember 9-én a kultúrházban sajtótájékoztatót is rendeztek, aminek a középpontjában a Répáshuta és Kisgyőr települések vízelvezető-rendszerének fejlesztése volt. Erre kaptak támogatást, ami összesen 238 millió forint. 

Mi a célja a beruházásnak? 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az összeget a csapadék-vízelvezető rendszer fejlesztésére és kiépítésére fordítják, hogy biztonságosan, egységesen vezessék el a vizet, hogy ne tegyen kárt semmiben és a polgároknak se okozzon problémát. Ezen felül, hogy megelőzzék a környezeti károk kockázatát a településen, illetve növeljék a környezetbiztonságot.

A tervek között az is szerepel, hogy a meglévő vízelvezető rendszert meghosszabbítják, aminek köszönhetően egy lakhatóbb, kényelmesebb és vonzóbb települést szeretnének létrehozni a jelenlegi és jövőbeni lakók számára.

A várható célok

A beruházás keretén belül Répáshután a Hór patak belterületi mederrendezése valósul majd meg 355 méter hosszan. Kisgyőrben a Rákóczi utcán a külterületről érkező vizek távoltartására egy földmedrű árkot létesítenek, valamint megépül a Széchenyi és Kossuth Lajos utcai csapadékvíz-elvezető rendszer.

„A település elhelyezkedése miatt sajnos magas szokott lenni a víz. De télen nem volt ritka az 50 centiméteres hó sem, amit el kellett takarítanunk, hogy az emberek biztonságosan tudjanak közlekedni az utcán. A mostani beruházás előtt kaptunk egy 10 millió forintos támogatást munkagépekre” - mondta Erdős Tamás, Répáshuta polgármestere. 

A szélsőséges időjárás 

Fel kell készülni a szélsőséges időjárásra vagy annak változására, főleg olyan környezetben, ahol ez a település is fekszik. „Egy völgyben lakunk és nem egyszer fordult elő, hogy kiöntött a patak a sok csapadéktól és káresemények keletkeztek belőle. A felfagyás is hozzájárul ezekhez télen, amikor a kiömlő víz megfagy, ezért volt már példa arra, hogy motorfűrésszel vágtuk a jeget, hogy el tudjon folyni a víz. Problémásabbnak mondható a mostani helyzet, mert több közintézmény előtt is elhalad ez a szakasz, így talán forgalmi akadályok is lesznek majd, de minimalizálni szeretnénk ezt a problémát is” - jegyezte meg Erdős Tamás polgármester.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában