Bő tíznapnyi szabadság 1956 őszén

A rendszerváltás óta emlékezhetünk meg október 23-áról, arról, amikor a magyarok újra fellázadtak elnyomóik ellen, mint a történelem során annyiszor. 

Miskolcon több helyszínen is tartanak megemlékezéseket idén is. 

Az Egyetemvárosban kezdődött

1956. október 22-én a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem diákjai összeállították követelésüket, ami tizenegy pontból állt. Egyik fő pontja az volt, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki. A vitaestnek nevezett gyűlésen még megválasztották a diákparlament elnökét, Fekete Simont, és a szervezet tagjait is. Ez lett később régiónk egyik legfontosabb forradalmi szervezete.

Október 23-án a DIMÁVAG gépgyár munkásai, főleg fiatalok állították össze követeléseiket, közöttük volt Bogár Károly, Turbók Gyula és Gellért Károly. Ez a követeléssor 21 pontos volt, és szintén tartalmazta a szovjet csapatok kivonulását. Emellett azonban valódi általános és titkos választójogot is követeltek. Ennek a csoportnak Munkásszervező Bizottság lett a neve.

Október 24-én szintén a DIMÁVAG munkásai tüntetést szerveztek, hogy kiálljanak a már harcoló fővárosiak mellett. Erről a tüntetésről ezen a napon még sikerült lebeszélni őket, de ekkor jött létre az országban elsőként egy üzemi munkástanács. Egy másik helyszínen azonban csak az ÁVH egyik százada tudta megakadályozni, hogy egy 150-200 fős csoport tüntetést szervezzen. Szétverték őket.

Október 25-én egy miskolci küldöttséget fogadott Nagy Imre miniszterelnök. Ennek tagjai a DIMÁVAG és a Nehézszerszámgépgyár dolgozóiból, valamint a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemről kerültek ki. A megyei pártbizottság első titkára, Földvári Rudolf is elkísérte őket a fővárosba. Nagy Imre miniszterelnök elismerte a huszonegy pontos követelést. 

Itthon addig hatalmas felvonulás szerveződött. Több tízezres tömeg vonult ki az utcára, majd nagygyűlést tartottak az egyetemen, ahol sztrájkbizottságot választottak, élén Rozgonyi Ernő elnökkel, Papp Miklós, Jekkel Béla és Horváth Gyula elnökhelyettessel. Papp Miklós a DIMÁVAG dolgozója volt, Jekkel Béla a megyei tanácsról volt, Horváth Gyula pedig az egyetemről.

Sortűz és halottak

Még ezen a napon este fiatalok megpróbáltak feljutni a fővárosba, hogy részt vegyenek a harcokban, csoportjaikat azonban megállították, sokukat pedig letartóztatták.

Október 26-án már reggel ment a tömeg a városi, később a megyei rendőrkapitányság elé, hogy nyomást gyakoroljon. A letartóztatottak szabadon engedését követelték. Hiába volt az a válasz, hogy már kiengedték a fiatalokat, sokan ezt nem hitték el, ezért megrohamozták a kaput. Erre a válasz sortűz volt, amiben sokan megsebesültek, tizenhatan meg is haltak. Szétszéledt a tömeg, ami később visszatért, hogy újra megostromolja az épületet. A történések hatására a megyei munkástanács vezetőinek egy része elmenekült. Nagy Attila és Papp Miklós maradtak, és a következő két napban elnökként és elnökhelyettesként tevékenykedtek. Megszervezték a nemzetőrséget az egyetemi diákparlamenttel, az üzemekkel, a rendőrség és a honvédség képviselőivel együtt. Összeszedték azokat a fegyvereket is, amik a lakossághoz kerültek, így pár nap alatt sikerült helyreállítani a közrendet. Október 26-án és 27-én a népharagnak köszönhetően hét személy halt meg, közöttük egy civil, rendőrök és ÁVH-sok is.

Október 29-én Kiss József elnökletével megválasztották véglegesen a megyei munkástanácsot, aminek elnökhelyettesei Bogár Károly, Fekete László, Nagy Attila és Papp Miklós voltak. Birtalan Mihály őrnagy pedig a nemzetőrséget vezette. 

Október 30-án bejelentették a többpártrendszert, így Miskolcon is elkezdték megszervezni az egykori koalíciós pártokat: Nemzeti Parasztpárt, Kisgazda Párt, Szociáldemokrata Párt és Kommunista Párt. A megyei munkástanács azonban félt attól, hogy ez megbontja a nemzeti egységet, ezért a pártok vezetőit arra kérték, hogy várjanak még a toborzással, szervezkedéssel addig, míg kivonulnak a szovjet csapatok. Ezzel többségében egyet is értettek a vezetők, ezért egyikük sem végzett komoly szervezőmunkát a megyében.

Bevonultak a szovjet csapatok 

Október 31-én megválasztották a forradalom városi szintű szervezetét, aminek neve Miskolci Városi Nemzeti Bizottság lett. Elnöke Gálffy Imre, aki korábban, 1945–1947 között volt a város polgármestere. Helyettesei Kádár István és Szinvavölgyi József lettek, titkára pedig Tóth Dezső. Érdemi munkát nem tudtak végezni, mert nem volt idejük rá, ugyanis november 4-én, tehát pár nap múlva bevonultak a szovjet csapatok. November 1-jén újabb küldöttséget indított a kormányhoz a megyei munkástanács, ami Nagy Imre kérésére és a tárgyalások hatására határozatot hozott, hogy november 5-én újra felveszik a munkát a dolgozók. Megkezdték a tárgyalásokat a nagyüzemekkel is a termelés megindításáról, minderre azonban nem kerülhetett sor.

November 2-án egy regionális szervezetet alakítottak meg, az Észak- és Keletmagyarországi Nemzeti Tanácsot. Célja volt a különböző forradalmi bizottságok és munkástanácsok tevékenységének összehangolása. Képviseltette magát benne Békés megye, vármegyénk, Heves megye, Nógrád megye és Szolnok megye, továbbá Miskolc delegációja. A szervezet elnöke Mihala Ferenc volt, titkára Darin Sándor, ők mindketten a miskolci egyetem oktatói voltak. 

November 3-a volt az utolsó nap a megszállás előtt. Ekkor már napok óta tudta a megyei munkástanács, hogy újabb szovjet csapatok vonultak be Magyarországra. November 4-én Miskolcra is bevonultak a szovjet csapatok. Az egyetemvárosban még mindig ellenállásba ütköztek, így az ottani harcban két egyetemi hallgató vesztette életét. Mivel a megyei munkástanács vezetői nem ismerték el a Kádár-kormányt, sokukat elhurcoltak a Szovjetunióba. Erre azonban a nagyüzemi munkásság sztrájkot hirdetett, amit egészen addig nem adtak fel, míg haza nem hozták és szabadon nem engedték a letartóztatottakat. Ez már november második fele volt. A munkástanácsok még működhettek egy rövid időn át, míg meg nem kezdték újra a letartóztatásokat.