Egészség

2024.10.11. 11:00

Mezítlábas ösvény épült a részvételi költségvetésből

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában valósult meg a 2023-as Miskolci Részvételi Költségvetésen „győztesnek” szavazott újabb ötlet.

Boon.hu

Kneipp parkot egyre több helyen hoznak létre (Képünk illusztráció) Fotó: Unger Tamás

A benyújtó célja az volt, hogy a természetes anyagokból kialakított ösvényen bárki élvezhesse az egészségjavító talpmasszázst. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 500 000 forintot használt fel az adott évi részvételi költségvetési keretösszegéből az ösvényre.

A „Kneipp park – Mezítlábas park” elnevezésű ötletet a „Zöldülő Miskolc” kategóriába nyújtotta be egy miskolci polgár. Mint fogalmazott, „a lúdtalpat és a bokasüllyedést lehet vele gyógyítgatni és megelőzésre is jó természetesen. Egészen kicsiktől kezdve az idős korosztályig mindenkinek nagyon egészséges és élvezetes lenne.”

A Miskolci Részvételi Költségvetés lebonyolításának megfelelően, az ötletet szakmailag megvizsgálták a polgármesteri hivatal illetékes szakemberei, akik megvalósíthatónak találták, ennek költségét 500 000 forintra becsülték.

Az ötlet eljutott a szavazási fázisba, a miskolciak pedig szimpatizáltak vele és voksukkal annyian támogatták a https://tervezzukmiskolcot.hu/ oldalon keresztül, hogy végül bekerült a 2023-as „győztes” ötletek közé. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ezt követően elindította a megvalósítás folyamatát, ami most zárult le.

A talp különböző reflexpontjait öt különböző textúrájú anyag stimulálja: folyami kavics (80-100 mm és 30-50 mm átmérőjű), színezett dekormulcs, fenyőtoboz és döngölt föld.

A projekt megvalósítási helyszíne végül a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkja lett, mert egy olyan területre volt szükség, amely bár nyitott, felügyelet alatt áll. Ennek megfelelően a park nyitvatartási idejében látogathatják a miskolciak.

A 2024-es Miskolci Részvételi Költségvetéshez benyújtott ötletekre jelenleg is, október 31-ig lehet szavazni a https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes/szavazas oldalon keresztül.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában