Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2019.06.20. 10:00

Gyerekeknek muzsikáltak a filharmonikusok

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészei a Symphonia Alapítvány táborában jártak szerdán Bükkszentkereszten.

Bujdos Attila

Zenekari próba a Symphonia Alapítvány hétfőn kezdődött, szombaton záruló táborában. A karmester: Virág Csaba

Fotó: Ádám János

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészeit kérdeztük a szerda esti fellépésükről, milyen lesz az előadás: a miskolci operafesztiválon Bartók Béla Kékszakállúját játsszák, és egy különleges Szkrjabin-művet. Előző este már próbáltak a Nyári Színházban, szívesen megnéznék magukat kívülről is, mondják. A Prometheus: A tűz költeménye című darabhoz különleges világítás készült, a zenekar felől nem ugyanaz az élmény, mint amilyen a nézőtérről lehet.

Vagány belépő

De ez itt most egy másik próba, tőlük is másféle figyelmet igénylő – szerda délelőtt van, nagy meleg. Bükkszentkereszten várjuk a kezdést. Hangol a zenekar, hatvan gyerek ül az alkalmi szimfonikus zenekari széksorokban, közöttük a mentoraik, feltűnően fiatal zenetanárok.

 

Sosztakovics Második keringőjével készülnek – az érzelmes darabból a lehető legtöbbet próbálja kihozni ezen a próbán a dirigens Virág Csaba. Küzd a figyelemért, a ritmus és a dallam természetes szépségéért, az éppen megfelelő hangerőért. Hogy a harsona belépése vagány legyen. Hogy megszülessen a valódi zenekari érzés.

Nem kis munka – a fiatal muzsikusok a Symphonia Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A gyerekek a hátsó padsorokból – ahogyan Solymosi Árpád, az iskolában Virág Csaba vezetőtársa fogalmaz. Halmozottan hátrányosak, a miskolci Vasgyárból, az Avasról és Alsózsolcáról, akik a vene­zuelai El Sistema-módszer alapján született Szimfónia közösségi zenei program részesei.

Az első tisztán lefogott hang után ott a helyük a zenekarban – a zene jó eszköz, hidat épít egymástól nagyon távoli társadalmi rétegek között. Mint most is, amikor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészei beülnek a szekciókba, mutatják, hogyan kell, hová lehet eljutni a tudásban. Megindító jelenet, nélkülözi a mesterkéltséget: zenészek egymás között. Próba van. Felkészülés: délután a Liszt Ferenc-díjas karmester, Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója vezényli az együttest.

Nem kirándulás

A Nemzeti Filharmonikusok számára ez nem kirándulás, magyarázza Szathmáry Éva, aki az NFZ Úton a zene programjának felelőse: ezt az évadukat a Symphonia Alapítványnak szentelték, zenéltek nekik és velük. Az alapítvány 19 telephelye közül 13-ra eljutottak. Jó célt találtak, jók a tapasztalataik, hasznos volt az együttműködésük – mondja, de jövőre nagyobbat nyitnak: pályázatot hirdettek a minikurzusaikra, koncertjeikre. Jelentős az érdeklődés: 334 jelentkezés érkezett – teszi hozzá.

Meddig juthatnak el a Szimfónia programban részt vevők? Rihay Zsuzsa, aki az alapítványnál a kommunikációért felel, neki köszönhetjük a meghívásunkat a táborba, a küldetésekkel kapcsolatban azt idézi: a célunk, hogy minél több perifériára szorult család gyermekét szakítsuk ki a hangszeres zenetanulás, a mindennapi rendszeres gyakorlás segítségével a szegénység újratermelődő csapdájából.

Solymosi Árpád azt is elárulja: a nagy számú résztvevő között vannak kiemelkedő tehetségek is – az lehet az alapítvány feladata, hogy a tehetséggondozó programokba bekerülők ne kallódjanak el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában