Kiállítás

2022.08.25. 18:21

Sejtelmes tárlat a Hangszínhely estéjén

Kettős kiállítás nyílik a MissionArt Galériában, egy fiatal pár képei. És nem ez lesz az egyetlen tárlat péntek este.

HM

A kép Ádám korábbi kiállításának záróünnepélyén készült, amikor fényfestést csinált grafikáiból az Európa-térre vezető kapualjra

Pénteken, augusztus 26-én 16.20-kor nyílik meg Szeszák Ádám és Babus Zsófia kiállítása a MissionArt Galériában Miskolcon, a közös tárlatot Kishonthy Zsolt művészettörténész, a galéria társtulajdonosa nyitja meg. Mindkét fiatal tagja a Kishonthy Zsolt által alapított Fiatal Miskolci Művészek Társaságának (FIMI), akik bő egy éve birtokba vehették a MissionArt Galéria miskolci épületét, és ott kiállításokat, programokat szerveznek, ezek egyik darabja a pénteken nyíló tárlat is.

A fiatal pár tárlata egyébként a Hangszínhely nevű, a zene és a képzőművészet összekapcsolására épülő „minifesztivál” (Miskolc, augusztus 26-27.) egyik programja.

– A megnyitónk előtt nyílik egy kiállítás a Művészetek Háza Kortárs Galériájában, majd utána még egy a Miskolci Galériában, úgyhogy mi is megyünk majd egyik helyről a másikra – mondja. Aztán részt vesznek több más művésszel együtt a betonoszlopok lefestésében a Csengey-Uitz sarkán, ami szintén izgalmas programnak és látványnak  ígérkezik. Szombaton délután 2-től

Szeszák Ádám múzeumpedagógiai foglalkozást tart a Miskolci Galériában, de nem csak gyerekeknek, hanem bárkinek, aki szívesen beáll alkotni. Felvezetőként sámándobos éneklés hangzik el, majd megtekintik a galériabeli kiállítást, ez ad majd ihletet az alkotáshoz.

Szeszák Ádám a Babus Zsófival való közös kiállításáról is beszél.

– Zsófia nemcsak a kiállítótérben, hanem az életben is párom – árulja el. Ő az egri Eszterházy Károly Egyetem rajztanár- és média szakos hallgatója, a kiállításon festményei láthatók.

Mindkettőjük művei absztrakt képek. Ádám kötött formarenddel dolgozik, misztikus, sejtelmes a világa, nem véletlen, hogy a kiállítás címe is: Sejtelem. Zsófi képei erőteljesen megidézik a sejtszintet a mikroszkópiai leképezésig, szintén a sejtelmesség birodalmába kapcsolódva.

– Nagyon egységes kiállítás lett, rímelnek a képek, kapcsolódnak, reflektálnak egymásra – mondja ízelítőül Szeszák Ádám.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában