boon.hu video

2024.09.01. 08:00

Ébredj, Észak-Magyarország – Jubilált a boldvai szabadtéri evangelizáció - fotók, videó!

Tizedik alkalommal rendezték meg szombaton Boldván az Ébredj, Észak-Magyarország elnevezésű szabadtéri evangelizációt.

Gárdonyi Edina

Fotó: Gárdonyi Edina

Prókai Árpád 13 éve a boldvai református gyülekezet lelkipásztora. A boon.hu kérdésére, hogy hogyan született meg a szabadtéri evangelizáció ötlete, elmondta, hogy az Aludttej Fesztivál kapcsán merült fel az ötlet. 

A gyülekezettel együtt úgy gondoltuk, ha már vasárnapra is itt marad a színpad a Monostor téren, miért ne használhatnák arra, hogy egy kulturális rendezvény után egy Istent dicsőítő alkalmat tartsunk

– válaszolta a lelkipásztor.

Az egész országból, sőt határon túlról is érkeztek dicsőíteni

Az önkormányzattal jó kapcsolatot ápolnak, bármikor megkapják a színpadot, így az évek során a két esemény külön vált egymástól. Saját időpontot találhattak az evangelizációnak, ami általában július első szombatja. Idén az Ez az a Nap rendezvény miatt került át augusztus 31-re az esemény. 

Az esemény kinőtte a szlogenjét, hiszen mára nemcsak Észak-Magyarországról, hanem az egész országból, sőt a határon túlról is érkeznek résztvevők Boldvára. Az idei év igehirdetője Sebestyén László Ede, a dél-erdélyi Köröstárkány református lelkipásztora volt.

Boldván falak helyett hidakat építenek

Az ökumenikus rendezvény célja a közösségépítés és az evangélium hirdetése. Prókai Árpád kiemelte, milyen jó látni, amikor emberek évek óta nem találkoznak, itt pedig újra összefutnak. 

Ezért is érdemes ezt csinálni, és persze legfőképp azért, hogy Istenről halljanak az emberek

 – mondta. A jubileumi esemény nyitóbeszédét Szabóné Tóth J. Judit polgármester tartotta, aki hangsúlyozta, hogy az esemény és a község gyülekezeteinek együttműködése ékes példája annak, hogyan építhetünk falak helyett hidakat.

Az ugrálóvár a műemlék templom tövében a gyerekek kedvence

A nap programját igehirdetések, zenés dicsőítések, valamint a Sajósenyei Fészek Otthon lakóinak műsora és a miskolci Golgota gyülekezet énekes dicsőítései tették feledhetetlenné. A nagy hőségben a résztvevők között legyezőket osztottak, amelyeket a baptista gyülekezet koreai önkéntesei készítettek. A lelki feltöltődés mellett a gyerekek számára bibliai játékok és ugrálóvár is biztosított szórakozást. 

Az Ébredj, Észak-Magyarország szabadtéri evangelizáció már tíz éve bizonyítja, hogy fontosak az ilyen közösségi alkalmaknak, ahol lelkileg és emberileg is gazdagodhatnak a résztvevők.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában