Labdarúgás

2024.06.25. 15:34

DVTK: az 1 milliárdos volt csapattársa is ideérhet

A diósgyőri labdarúgócsapat új érkezője egy tömött posztra jöhet. A DVTK új játékossal gyarapodhat.

Drzegic (elől) a DVTK játékosa lehet

Fotó: Magánarchívum

A DVTK NB I-es labdarúgócsapatának keretéből eddig többen távoztak, mint amennyien érkeztek, de információnk szerint utóbbi oldal nem sokára javulhat.

Mint arról korábban már beszámoltunk: a piros-fehéreknél kölcsönben szerepelt brazil támadó, Pernambuco másik csapatnál folytatja, – hogy pontosan hol, azt még nem tudni, – a szintén támadó, Szabó Levente, akit a Fehérvár FC adott kölcsön Diósgyőrbe, a német másodosztályban szereplő Braunschweighez szerződött, a lejárt szerződésű védőt, Csirmaz Istvánt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC igazolta le, a szintén védőként ismert Bokros Szilárd, a szlovák élvonalbeli FC Kosicéhez került, kölcsönbe, míg a kapus, Tóth Balázs játékjogát, az NB I-be most feljutott Nyíregyháza SFC vásárolta meg, így az U21-es válogatott ellenfélként térhet majd vissza Diósgyőrbe.
Az eddig az NB I-es kerethez sorolt Bánhegyi Bogdán kapus az NB II-es KolorCity Kazincbarcika SC-vel kezdte meg a felkészülést, információnk szerint kölcsönbe kerül a másodosztályú együtteshez. Rajta kívül további öt diósgyőri fiatal állt munkába a sárga-kékeknél: a 2006-os születésű, egyaránt U18-as válogatott Szamosi Ádám, és Bacsa Benjámin, a 2003-ban született Csatári Gergő, a 2004-es Vincze Dániel, és a 2005-ös Balázsi Levente, akik jellemezően a barcikaiak és a diósgyőriek közötti kooperációs szerződés keretében futballoznak majd (összesen öt U21-es játékos szerepeltethető így). 
Érdekesség, hogy az eddig egyetlen új játékosként bejelentett, 2005-ben született Herbák Máté nincs közöttük, pedig a német hetedosztályú SV Bergfried Leverkusenről érkezett középpályás megszerzésekor Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója lehetőségként felvetette, hogy kooperációval Barcikára kerül, igaz azt is nyilatkozta róla, hogy a diósgyőriek első csapatával készülő fiatal az első- vagy a második csapatban, vagyis lehet, hogy az NB III-ban játszik.

A DVTK csapatával készülők

Bár péntektől a DVTK-val edz a két éve 1 milliárd forintért klubot váltott montenegrói válogatott támadó, Marko Rakonjac, és a tavaly ősszel Diósgyőrben szerepelt horvát kapus, Karlo Sentic, a szerződtetésüket még nem jelentették be a piros-fehérek. 
Információnk szerint hozzájuk csatlakozhat rövid időn belül a 21 esztendős szerb utánpótlás válogatott, Uros Drezgic, aki az orosz Rubin Kazan labdarúgója. Érdekesség, hogy a fiatal játékos korábban együtt futballozott Rakonjaccal a szerb FK Cukarickiben, ahonnan utóbbi két éve nyáron távozott, míg Drezgic egy évvel később, 2023 szeptemberében.
A 21 éves szerb utánpótlás válogatott belső védő, ez a poszt pedig jelenleg tömött a DVTK-nál. Ugyanis Szatmári, Bárdos, Lund, Baco és Chorbazdhyski is bevehető a védelem közepén, így elképelhető, hogy Drezgic érkezése után a felsoroltak közül lesz, aki távozik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában