Collinát és Puhl Sándort keresi, de nem találja

Már csak egy mérkőzés van hátra a nagy tornából – amely minden, csak nem nagy. Így humorizálnak az eseménnyel a neves szakírók, akiknek véleménye köszönő viszonyban sincs a szövetségi kapitányok állításával. Utóbbiaknak ugyanis majdnem valamennyi találkozó tetszett, de a mondás szerint mindent szentnek maga felé hajlik a keze.

Hetven átadásos akció 

– Jómagam megbékéltem a Spanyolország – Franciaország találkozóval, ez az elődöntő alapvetően megfelelt az elvárásaimnak – kezdte Fridély Gábor vendéglátóipari üzletvezető, egykori élvonalbeli játékvezetői asszisztens, majd így folytatta: – Arra hajlok, hogy kijelentsem: a szurkolók szempontjából nagyszerű időben jött a franciák vezető gólja, hiszen utána már nem lehetett berendezkedni a rengeteg adogatásra. Nekem – már elnézést – az agyamra ment a hetven passzos támadásvezetés, ugyanis a csapatok megjáratták a labdát balra, aztán a fiúk visszavitték a kapusig, később következett a jobb oldali akcióvezetés, végül valaki nagy nehezen becselezte magát középre és a tömegből próbált lőni. De újra a spanyolokról: az Európa-bajnokság eddig róluk szól. Hátrányban sem estek kétségbe, elkezdtek dolgozni, majd Lamine Yamal szenzációs tekerésével egyenlítettek, nem sokkal később pedig Dani Olmo tüzelt és számukra olyan mindegy volt, hogy a középpályás találatával, vagy öngóllal szereztek vezetést.

Nincs vezéregyéniség 

Fridély Gábor ezt követően leteremtette a franciákat:       
– Biztos voltam benne, hogy ki fognak egyenlíteni, ez viszont nem következett be. A gallok úgy jutottak be a legjobb négy közé, hogy a mezőnyből nem vették be a ketrecet, csak öngólból, vagy 11-esből tollasodtak meg. Ez több, mint furcsa, hiszen olyan csatárok voltak a soraikban, mint Mbappé, Griezmann, Dembelé és Giroud. Ők már számtalan világ- és Európa-bajnokságon, továbbá Bajnokok Ligája összecsapáson tették le a névjegyüket, Németországban mégis megbuktak. Mivel kiváló futballisták, ezért a szakmai stáboknak kell feltárniuk azt, hogy mi volt az oka a gyengélkedésüknek és mások vesszőfutásának. A tornának nem volt igazi vezéregyénisége, ennek következtében más nem is viheti el a képzeletbeli pálmát, csak Dani Olmo, az ibériaiak támadó középpályása. Aki, szó se róla, pazar futballista, de meg sem közelíti a mondjuk a fénykorában szárnyalt és a világmegváltó képességekkel megáldott Cristiano Ronaldót. Mire ezek a sorok megjelennek, már túljutottunk az Anglia – Hollandia meccsen, amely előtt fél nappal megkockáztatom: a szigetországiak nemzeti tizenegye lesz a másik finalista.

Nem tudnak megbukni 

Természetesen szóba hoztuk a játékvezetés ügyét is, ha már volt egyszer egy Fábián, Ortó, Fridély miskolci hármas a hazai NB I-es kilencven perceken. 
– Akadtak érdekes szituációk, például kezezések és az ezekre adott hivatalos magyarázatok feltűnést keltettek, magam pedig rájöttem arra, hogy bizony kissé már kinőttem ebből a szakmából. A videóbírót üdvözítem, szükség van rá, csak az a baj, hogy a VAR-nak köszönhetően kikopnak a mezőnyből az igazi egyéniségek. Mert úgy gondolják, hogy fújnak valamit, aztán a kocsiban, vagy a szobában milliméterre mindent úgyis kielemeznek, tehát nem tudnak megbukni. A kontinensbajnokság általános tapasztalata: nincs emblematikus játékos és nincs emblematikus játékvezető. Nem láttam a hajdani sípos sztárokhoz hasonlókat: nekem nagyon hiányzott mondjuk egy Collina, Puhl, vagy éppen Vautrot. A döntőt várhatóan német füttyös kapja kárpótlásul, ha már idő előtt kiestek a házigazdák.