Labdarúgás

2024.08.18. 08:00

DVTK: a bunkerból a bolgárkertész nyírt, és edzőt mentett - képekkel

Közel 16 év után másodszor nyert a Debrecen vendégeként a Diósgyőr.

Az évad első győzelmét aratta a DVTK

Fotó: Kovács Péter

A labdarúgó NB I 4. fordulójában, szombaton délután a Debreceni VSC vendége volt a Diósgyőri VTK csapata. 

Három

A hazaiaknak ez volt az első hazai bajnokijuk az évadban, mert az 1. fordulóbeli, Ferencvárosi TC elleni meccset decemberre halasztották, és azóta két idegenbeli mérkőzést játszottak, a Győri ETO FC-t 3-0-ra verték, majd a Kecskeméti TE-nél játszottak 1-1-et. Ez utóbbi bajnoki kezdőjéhez képest három változás történt a DVSC-nél, az akkor kiállított, és most az eltiltását töltő Ferenczi mellett Vajda B. és Bárány is a kispadra került, viszont Szűcs T., Kocsis D. és Silue a meccs első sípszavára készülődött.

Az ivószünet után

A három fordulót követően még nyeretlen Diósgyőr, történelme során eddig egyszer, közel 16 éve, 2008. november 8-án nyert a Debrecen vendégeként (2-1-re), és ezúttal előzetesen szinte semmi nem szólt a vasgyári csapat mellett. A DVTK szakvezetője, Vladimir Radenkovic két játékost hagyott ki az egy héttel ezelőtti, Ferencvárosi TC elleni, hazai, 2-0-s vereség után, Rakonjac és Varga Z. csak a kispadra került (a diósgyőrieknél Drezgic, Popadiuc, Bényei, Vallejo, Herbák sérülés miatt nem volt keretben, rajtuk kívül Derényi, Bárdos és Gluscevic hiányzott még). A kétcsatáros játék ezzel ugrott, és 20 év alatti fiatal sem volt a kezdőben. És ennek köszönhetően erősebb lett a csapat. Már meccs előtt is jó volt ránézni a kezdőre, és a bajnoki közben aztán kiderült, hogy minden(ki) a helyére került. A kezdőbe állított Pozeg Vancas parádés passzt adott az első hivatalos ivószünet után a másik új fiúnak, a bolgár Chorbadzhiyskinek. A bolgárkertész pedig kinyírta a Debrecent. A folytatásban Feuillassier annyiban segített, hogy kiállíttatta magáról Pellumbit, aki 5 percen belül kétszer fautolta őt sárga lapot érően. Ez a meccs már ekkor, az első félidő ráadásának második percében eldőlni látszott, és kerülhetett volna még mélyebbre a hazai együttes, ha a Erdős játékvezető nem megy fejben hamarabb a szünetre, illetve a VAR kocsiban Vad II. és segítői nem a félidőt követő pihegésre koncentrálnak, hanem csak úgy kedvtelésből visszanézik, hogy Edomwonyi miért esett el a 45+5. minutában a 16-oson belül. Mert ez esetben akár azt is láthatták volna, hogy 11-es jár a Diósgyőrnek.

Bunker

Kapott egy második esélyt a DVSC, a második félidőre, és azon volt, hogy éljen vele. A hazai csapat az első játékrészben is fölényben játszott, többet birtokolta a labdát, de a jól tömörülő Diósgyőr ellen az első félórában nem jutottak helyzetekig, majd miután hátrányba kerültek összehoztak egy-két helyzetecskét, a bunkerfociban mélyebbre ásott DVTK-val szemben. De nem olyat, hogy Senticnek kapusnak komoly dolga akadjon. Gerának a jobb oldali védőből egy sorral feljebb léptetése jó döntésnek bizonyult, mert a helyére állított Szatmári nem okozott csalódást ezen a poszton. A meccs második részében az emberhátránya ellenére a DVSC felbillentette a pályát, nagyon mentek az egyenlítő gólért a hazaiak, a DVTK nem játékban, hanem eredményben gondolkodott, és ellencsapásokban. A bunkerból ritkán ment ki a Diósgyőr, de lett volna lehetősége még gyomrost bevenni, ám elől hibáztak. Hátul viszont nem. Ez döntött, illetve hozott egy vödörnyi fatapaszt Vladimir Radenovicnak, aki alatt, a meccset megelőzően recsegett, ropogott a kispad. Az eredményfoci megvolt, megszerezte az évad első győzelmét a Diósgyőr, remélhetőleg az ezzel érkező önbizalomból a közeljövőben kikerekedik egy kis játék is. 

Labdarúgás: jegyzőkönyv
Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)
Debrecen, 7077 néző. V.: Erdős (Theodoros, Vígh-Tarsonyi).
Debreceni VSC: Megyeri (6) – Stojkovic (6), Dreskovic (6), Lagator (6), Pellumbi (5-2=3) – Szuhodovszki (6) – Kocsis D. (5), Szűcs T. (6), Dzsudzsák (5), Domingues (6) – Silue (6). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Diósgyőri VTK: Sentic (6) – Szatmári (6), Lund (7), Chorbadzhiyski (7), Sanicanin (6) – Klimovich (6), Holdampf (6) – Gera (7), Feuillassier (6), Pozeg Vancas (6) – Edomwonyi (6). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic. 
Csere: Kocsis D. helyett Braga (6) a 46., Edomwonyi helyett Rakonjac (6) az 59., Szuhodovszki helyett Szécsi (5) a 67., Feuillassier helyett Varga Z. (6) a 69., Pozeg Vancas helyett Rahrsalla (5) a 69., Dzsudzsák helyett Shaghoyan (-) a 84., Domingues helyett Vajda B. (-) a 90., Szatmári helyett Acolatse (-) a 90. percben.
Sárga lap: Silue a 24., Szuhodovszki a 28., Pellumbi a 43., Edomwonyi az 51., Chorbadzhiyski a 60.. Lund a 62., Lagator a 74., Sentic a 94., Blagojevic (kispadon) a 98., Dzsudzsák (kispadon) a 99. percben.
Kiállítva: Pellumbi a 45+2. percben.
Gólszerző: Chorbadzhiyski (0-1) a 30. percben.
Srdjan Blagojevic: – Nagyon nehéz most forró fejjel, érzelmekkel túlfűtve elemezni, mert mindannyian szomorúak vagyunk az eredmény miatt, nem ilyenre számítottunk, de a körülmények befolyásolták azt. Ami a játékot illeti: jól kezdtük a mérkőzést, az időjárási körülmények közepette jó volt a támadásszervezés, az utolsó harmadig eljutottunk, de az utolsó jó passzok hiányoztak, és amikor úgy tűnt, hogy rúghatnánk egy gólt, helyette kaptunk egyet, megbüntetett minket az ellenfél. Mindig nagyon nehéz az első hazai meccset játszani, de szerintem eléggé jók, stabilak voltunk, elégedett voltam a látottakkal, ám a piros lap megváltoztatta a mérkőzést, a játéktervünk megbukott, újjal kellett előállni. Hasonló volt a helyzet a Kecskemét ellen, mint most, akkor megdicsértem a játékosokat a védekezésért, most a védekezés és támadás miatt egyaránt tudom dicsérni a csapatot. Gondolom senkinek nem tűnt fel, hogy eggyel kevesebben voltunk a pályán a második félidőben. Az első játékrész után kritizáltam a játékosok teljesítményét, és vártam, hogy erre milyen választ adnak, ez pedig pozitív volt. Ugyanis a második félidőben domináltunk, közel voltunk ahhoz, hogy betaláljunk, de nem sikerült. Szeretném megdicsérni a játékosokat, a hozzáállás rendben volt, ha így folytatjuk, szerintem nem sok problémánk lesz a szezonban. Összegezvén szeretném elmondani: sajnálom, hogy a játékosok nem kapták meg a jutalmat a meccs végén. 
Vladimir Radenkovic: – Nagyon nehéz mérkőzés volt. Ugye az előző három mérkőzésen csak 1 pontot szereztünk, és ezért elégedetlenek voltunk, ráadásul ezen a héten több problémával is szembesültünk a keretet illetően, ezért is volt több változás a kezdőcsapatban. Ma egy erős ellenféllel találkoztunk, akiket sikerült legyőzni, és emiatt elégedett vagyok, mert ez az öltözőben jó hangulatot teremtett, ezzel jó csapatszellemet sikerült elérni. Az előző három mérkőzésünkön nem azért szereztünk kevés pontot, mert nem volt szervezett a játékunk, hanem mert egyéni hibákat követtünk el. Mivel ez most elkerült minket, így sikerült legyőzni a Debrecent. 

Percek, események
30. perc: Pozeg Vancas szabadrúgásból ívelt a kapu elé, a bal oldalon érkező Chorbadzhyiski pedig 5 méterről a jobb felső sarokba bombázott, 0-1.
45+2. perc: Pellumbi ütötte el Feuillassiert, másodszor is sárga lapot érően, ami után a piros is előkerült. Tíz főre fogyatkozott a DVSC.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában