Helyi sport

2024.08.09. 10:34

Két verseny, négy bajnokjelölt

Szeptemberben Győben folytatódik, októberben pedig a Zemplénben zárul a hazai ralibajnokság.

Marosréti Ervin

Velenczei Ádám legutóbb nyert, így esélye maradt a bajnoki címre.

Fotó: Szabo Attila

Rali. A HUMDA Országos Rally Bajnokság kétharmada után még négy párosnak van reális esélye arra, hogy elhódítsa a szakág trónját. Az biztos, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi bajnok Vincze Ferenc idén nem vesz részt a hazai sorozatban. A megüresedett trónért pedig az első futamtól kezdve nagy harc alakult ki.

Fotó: Marosréti Ervin


Csomós, Német, Velenczei

A mögöttünk hagyott négy versenyt három különböző páros nyerte meg. Csupán Csomós Miklós és Nagy Attila tudott duplázni, rajtuk kívül az ugyancsak borsodi Német Gábor, Németh Gergely duó győzött, legutóbb pedig Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt ünnepelhetett a dobogó legtetején. Jelenleg a hosszabb nyári szünetét tölti a mezőny, éppen ezért érdemes visszatekinteni a legutóbb versenyre. A Székesfehérvár központú aszfaltos viadalt Velenczei Ádám hozta, aki három év szünet után ünnepelhetett ismét abszolút futamgyőzelmet.

- A verseny előtt azt vártam, hogy nagyot fogunk csatázni azzal a három-négy párossal, akik az elején mennek. Végig hibamentesen tudtunk versenyezni, ezúttal nekünk volt nagyobb szerencsénk - fogalmazott Velenczei Ádám. - Voltak olyan részek, ahol tudtam, hogy nem szabad maximumon menni, ott el is vettem és lehet, hogy emiatt kerültek el minket a defektek. Minden tökéletes volt, a csapat nagyon jó munkát végzett, az autó tökéletesen tette a dolgát a nagy meleg ellenére is, mi pedig nem veszítettünk a koncentrációból egy pillanatra sem. Az utolsó körre kialakult egy biztos, huszonöt másodperces előnyünk, ekkor már csak az volt a cél, hogy ezt a kellő távolságot megtartsuk. Ebben a szituációban nincs rutinuk. Keveset mentünk még az élen úgy, hogy az előnyt kellett beosztani. Sokkal nehezebb, mint harcolni a másodpercekért. Nem a saját tempónkban haladtun, tudtunk volna gyorsabban is menni, de most ezt kellett csinálni és így meg lett az eredmény. Ebben kell még rutint szereznünk.

Velenczei Ádám legutóbb nyert, így esélye maradt a bajnoki címre
Fotó: Marosréti Ervin


3, 2, 1

A bajnokságot azonban továbbra is a két futamgyőzelemmel rendelkező Csomós Miklós vezeti, Turán Frigyes a második, Velenczei Ádám pedig feljött a dobogó harmadik fokára. Az őszi  hajrának azonban még a miskolci Német Gábor is úgy vághat neki, hogy van esélye még az éves elsőségre is.

- Visszajöttünk a bajnokságba, az első helyért folyó harcba - erősítette meg Velenczei Ádám. - A futam előtt még viccelődtünk is, hogy milyen jü lenne folytatni a sorozatot. Diósgyőrben harmadikok voltunk, Pécsett jött egy ezüstérem, Fehérváron pedig nyertünk. Sikerült, természetesen nagyon boldogok vagyunk. Ez pedig azt is bizonyítja, hogy folyamatosan felfelé ívelő a formánk, amit a hosszabb nyári szünet ellenére igyekszünk a hátralévő két futamon is megtartani.
 

Győr és Zemplén

A következő állomás szeptember elején a II. Győr Rally lesz, ahol rendkívül tempós, lobogós pályák várnak a versenyzőkre. A szezon pedig a Zemplén Rallyval zárul október középső részében. A futamról egyelőre még keveset tudni, de a korábban használt zempléni gyorsasági szakaszokat kedvelik a versenyzők, hiszen az elmúlt években többször is ezeken a pályákon csatáztak a Rally Hungary-ra (ERC) benevezett egységek is. A szezonzáróval kapcsolatban még az sem dőlt el hivatalosan, hogy melyik városban lesz a központ.
ME

Fotó: Marosréti Ervin

A HUMDA Országos Rally Bajnokság állása
1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia RS Rally2) 122
2. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Volkswagen Polo GTi R5) 103
3. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5 Evo) 96
4. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia RS Rally2) 85,5
5. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia R5 Evo) 77
6. Tóth Tibor, Szabó József (Skoda Fabia R5 Evo) 71
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában