Labdarúgás

18 órája

DVTK: pont, egy kontrából

A DVTK cseréinek többsége jól sikerült. A DVTK Felcsúton szerzett pontot.

A DVTK (pirosban) jellemzően védekezett a szombati, felcsúti meccsen

Fotó: PAFC

A labdarúgó NB I 11. fordulójában szombaton délután a Puskás AFC a DVTK csapatát fogadta.

A DVTK pontszerzéséhez Odyntsov remek védései is kellettek
A DVTK pontszerzéséhez Odyntsov remek védései is kellettek
Fotó: PAFC

DVTK: hat helyen 

A hazaiak vezetőedzője egy helyen módosított a múlt heti, a Kecskeméti TE otthonában elért 3-0-s győzelem után, Szolnoki a kispadra került, Duarte pedig a kezdőbe. A DVTK szakvezetője viszont hat helyen változtatott a múlt heti kezdőcsapatán: az MTK Budapest elleni hazai 2-0-s vereséget követően Szatmári, Bárdos, Rakonjac, Holdampf, Pozeg Vancas és Vallejo maradt ki, utóbbi sérülés miatt nem volt keretben, az előtte felsoroltak pedig a kispadra kerültek. Visszatért a csapatba sérülése után Lund és Fauillassier, a legutóbb becseréltek közül Adedokun először volt kezdő, Jurek és Klimovich most az első perctől élvezte a bizalmat, míg Komlósi az augusztus 24-i, Kecskeméti elleni hazai bajnoki után volt ismét kezdő. A DVTK 32 fős játékosállományából 9 játékos maradt ki a meccskeretből: a már említett Vallejo mellett a szintén sérült Popadiuc, Drezgic és Sentic, négy fiatal, Derényi, Herbák, Fekete V. és Ferencsik B., valamint Gluscevic. 

Gyors gól

A meccset gyors góllal kezdte a Puskás AFC, az 5 védővel és 2 védekező középpályással felálló Diósgyőr ellen, és azt lehetett gondolni a 3. percben, hogy innentől a sutba kell dobnia a vendégcsapatnak a tervezett meccs forgatókönyvet, és a hátrány miatt nem kizárólag a védekezésre kell majd koncentrálniuk. Csakhogy a felcsúti csapat nem engedett a nyomáson, nagy fölényben játszottak, gyorsabbak, pontosabbak voltak, a vendég védelem közepén keresték a lyukat, sok labdát játszottak fel az agresszív stílusban futballozó Colleynak. Nagyon rajta voltak, hogy rárúgják a másodikat, ehhez megvoltak a helyzeteik is. A DVTK csak védekezett, a labdaszerzések után rövid időkre jutottak levegőhöz, nagy munkát végzett a védelem, és Odyntsov kapus is rendre a helyén volt. A piros mezesek egy valamirevaló támadást hoztak össze az első játékrészben, annak a végén, amikor Edomwonyinak volt egy kapu fölé fejelt labdája.

Szöglet után

A második félidőben ugyanaz a játék folytatódott, ami a meccs első felét jellemezte. A hazaiak nagy nyomásával szemben a Diósgyőr cserékkel, friss emberek bevetésével próbált meg levegőhöz jutni. A felcsúti csapat jobb volt, de az újabb gól megszerzése nem jött össze nekik, a DVTK pedig egy hazai szöglet után, az első, és egyben utolsó kontrájából, – Acolatse szólójának köszönhetően – összehozta az első nagy helyzetét, amelynek a végén egyenlítettek. Egy fél félidő hátra volt még a meccsből, de pár percre szüksége volt a Puskás AFC-nek, hogy a váratlan ütést követően kiegyenesedjen. Amikor ez sikerült nekik, ismét nagy erőkel támadták a vendég kaput, de a diósgyőriek már nem követtek el olyan hibát, amiből gólt kaptak volna, amikor a védelem behorpadt, akkor ott volt Odyntsov kapus, aki nagy védéseket is bemutatott. 
A hazai csapat bár nagyon sokat tett a győzelemért, végül csak 1 pontot szerzett, a DVTK az egyetlen kontrájának köszönhetően meglepetés ponttal gazdagodott. 

Labdarúgás: jegyzőkönyv
Puskás AFC – Diósgyőri VTK 1-1 (1-0)
Felcsút, 422 néző. V.: Zierkelbach (Bornemissza, Szécsényi).
Puskás AFC: Pécsi (0) – Maceiras (6), Golla (7), Stronati (6), Favorov (6) – Duarte (6) – Soisalo (7), Levi (6), Nissila (6), Nagy Zs. (6) – Colley (7). Vezetőedző: Hornyák Zsolt. 
Diósgyőri VTK: Odyntsov (8) – Gera (7), Lund (6), Chorbadzhiyski (6), Sanicanin (6), Adedokun (6) – Klimovich (6), Komlósi (5) – Jurek (5), Feuillassier (5) – Edomwonyi (6). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
Csere: Jurek helyett Acolatse (7) a 46., Feullassier helyett Rahrsalla (5) a 46., Klimovich helyett Bényei (6) az 54., Komlósi helyett Holdampf (6) az 54., Colley helyett Puljic (6) a 69., Levi helyett Szolnoki (6) a 69., Favorov helyett Kerezsi (-) a 81., Duarte helyett Plsek (-) a 81., Gera helyett Szatmári (-) a 89. percben.
Sárga lap: Chorbadzhiyski az 58., Holdampf az 58., Colley az 58., Stronati a 80. percben. 
Gólszerző: Colley (1-0) a 3., Bényei (1-1) a 68. percben.

A gólok története
3. perc: Jobb oldalai hazai beadás után Nagy Zs.-hez került a labda, aki a 16-oson belül, a bal oldalon lekezelte az átadást, majd kapura lőtt, lökete az előtte álló Colley fejéről pattant a kapuba, 1-0.
68. perc: Acolatse indult meg a saját térfeléről a jobb oldalon, egészen az alapvonalig futott, majd középre tett labdája a hazaiakról Bényei elé pattant, a középpályás 7 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában