Kosárlabda

2 órája

DVTK HT: veretlenek maradtak - képekkel

A DVTK HT hazai meccset játszott szombaton. A DVTK HT a Dávid Kornél KA csapatát fogadta, és mivel nyert, megőrizte veretlenségét a bajnokságban.

A DVTK HT csapata hazai meccset játszott szombaton

Fotó: NSO/Kovács Péter

A női kosárlabda NB I 6. fordulójában DVTK HT – Dávid Kornél KA mérkőzést rendeztek szombaton este. A hazai csapat légiósai közül Tadic nem volt keretben, ezúttal ő kapott pihenőt.

Charles (fehérben) ezúttal is a DVTK HT húzóembere volt
Charles (fehérben) ezúttal is a DVTK HT húzóembere volt
Fotó: NSO/Kovács Péter

DVTK HT: jobb lepattanózás

Az első negyedben elején nem céloztak túl jól a csapatok, meglehetősen kevés gól esett, és hiába cseréltek az edzők, a nagy áttörés nem akart bekövetkezni. A Diósgyőr viszont sokkal jobban szedte a lepattanókat, és bár dobószázalékban elmaradt ellenfelétől, ennek ellenére vezetni tudott, néhány pontos előnyre tett szert a negyed végéig (16-11). 
A második menetben sem javult nagyot a Diósgyőr eredményessége, és amikor a fehérvári együttes 1 pontra felzárkózott, Völgyi Péter edző időt kért, a 14. percben (21-20). Ami után, büntetőkből még a vezetést is átvette a vendégcsapat. Keményen kellett dolgoznia a piros-fehér együttesnek, hogy magára találjon, persze nem Charlesnek, aki vitte a prímet, termelt. A negyed hajrájában Lelik húzott be egy hármast, ami egy kis pluszt jelentett a DVTK Hun-Therm csapatának (33-27).
védekezése kezdett látszódni az eredményen is. A 26. percben Lelik triplájával 10 pont fölé nőtt a piros-fehérek előnye (43-32), és bár a folytatásában kevés találat született, az utolsó játékrészt megnyugtató előnnyel kezdhette a vendéglátó (47-36).
A negyedik negyedben még inkább dominálni tudott a Diósgyőr, a 34. percben Kányási hármasával húsz pont lett a két csapat között (56-36), ami után időt kértek a fehérváriak. A hazaiak 9-0-s etapját büntetőkkel zárta le Strong, és ezután a vendégek összehoztak egy jobb periódust (56-44), de ennek túl nagy jelentősége már nem volt, a meccs már korábban eldőlt.
A DVTK Hun-Therm a következő meccsét a jövő héten szerdán 18.00-tól, hazai környezetben, az Euroliga csoportkörében a Basket Landes ellen játssza. 

DVTK Hun-Therm – Dávid Kornél KA 59-48 (16-11, 17-16, 14-9, 12-12)
Diósgyőr, 1000 néző. V.: Pozsonyi, Jankovics, Nepp.
DVTK Hun-Therm: Aho T. 2, Aho N. 3, Charles 22/6, Jovanovic 5/3, Grigalauskyte 2. Csere: Kányási 10/6, Lelik 9/6, Gulbe 6, Miklós M., Fárbás, Tenyér: Vezetőedző: Völgyi Péter. 
Dávid Kornél KA: Marisa 13/3, Hegedűs J. 7/3, Laufer 8, Dávid M. 5/3, Strong 9. Csere: Katona, Takács D. 4, Szűcs L., Drávecz 2, Papp L. Vezetőedző: Szentpáli Gergő.
Völgyi Péter: – Olyan meccset játszottunk, amire számítottunk, óriási fölényben voltunk a támadólepattanóknál, rosszul dobtunk, volt olyan támadásunk, amikor hatszor kísérleteztünk. Ez is mutatja, hogy a csapat nagyon akarta ezt a győzelmet, túl kellett esni a spanyol együttes elleni, csütörtöki letörtségen, ez sikerült, és innentől az új feladatra kell koncentrálni. Ugyanis a jövő héten sorsdöntő meccset játszunk az Euroligában a Basket Landes ellen, ami után két nappal jön a hazai bajnoki rangadó, a Pécs ellen. Kemény sorozat lesz, remélem fogjuk bírni fejben és fizikálisan is. 
Szentpáli Gergő: – Bosszantó hibáink voltak, sok volt az eladott labdánk, ettől függetlenül amilyen helyzetben várt minket ez a meccs, nem vallottunk kudarcot, sőt büszkék lehetünk magunkra. A bajnok otthonában harcoltunk, küzdöttünk. Gratulálok a Diósgyőrnek, sok sikert kívánunk a csapatnak az Euroligában.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában