keddtől folytatódik

2019.09.19. 13:56

Már 310 ezer családnak segített az Otthon melege program

Indulása óta már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban, a program újabb kiírással folytatódik – tájékoztatott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár elmondta, hogy új pályázattal folytatódik a program, arra jövő keddtől lehet pályázni. A támogatás a társasházi távfűtéses lakások fűtési rendszereinek szabályozhatóságát szolgálja majd, valamint a radiátorcserét. A keretösszeg 2 milliárd forint.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10 és 50 százaléka között lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint értékben.

A pályázat részletei az NFSI weboldalán elérhetők el.

Ez a pályázat azért kiemelten fontos, mert Magyarországon még mindig van nagyjából 200 ezer olyan lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható – mondta az államtitkár.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány döntéseivel segíti azt, hogy az embereknek kevesebbet kelljen fizetni rezsire. Ezt szolgálja az Otthon melege program is. A 2014-ben indult programban csaknem 310 ezer háztartásban valósítottak meg energetikai korszerűsítést, amelyek összértéke elérte a 70 milliárd forintot. Ebből 36 milliárd forint a kormány által nyújtott vissza nem térítendő támogatás volt.

Az államtitkár ismertette: az elmúlt öt évben nyújtott támogatásokkal a magyar családok korszerűbbre cserélhették háztartási gépeiket, kazánjaikat, lakásuk vagy házuk nyílászáróit, és jutott forrás a társasházak szigetelésére is. A fejlesztésekkel évente 300 millió kilowattóra lakossági energia megtakarítást értek el, ez pedig 100 ezer háztartás éves elektromosenergia-fogyasztásának felel meg. A program évi több mint 10 milliárd forint rezsicsökkentést jelentett a lakosságnak. A program sikerét az is jól mutatja, hogy a szaktárcának rendszeresen meg kellett emelni a rendelkezésre álló pályázati keretet – fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában