Színház

2020.04.11. 09:00

Érdekesebbnek lenni a telefonnál

Horváth Alexandrát, a Miskolci Nemzeti Színház színművészét a sokféle darab, a sokféle karakter tartja frissen.

Hegyi Erika

Fotó: EDER VERA

Bár most a koronavírus-járvány miatt Alexandra is kényszerszabadságon van, azonban a bemutatott darabok szövegét és rendezését fejben kell tartania, hiszen ha újra helyreáll a rend, lehet, hogy próbára sem lesz idő egy-egy előadás előtt. Alexandra elöljáróban azt mondta lapunknak, ő azon szerencsés kevesek egyike, akinek megvolt mindegyik bemutatója.

– Most kezdődött volna az az időszak, amikor már nem kell próbálnom, csak játszanom, nagyon vártam, de közbeszólt a járvány. Sajnálom, hogy Dosztojevszkij Ördögök című drámájából csak néhány előadás ment le. Az évadban számomra ez a darab jelentette a legnagyobb kihívást. Már az olvasópróbák alatt is nehéz volt megérteni, nem is tudom, hogy sikerült-e igazán. Az Ördögök Dosztojevszkij egyik legösszetettebb műve, és ahhoz hasonló szerepet, mint Dása Satova, még nem volt lehetőségem játszani a miskolci színházban. Talán első ránézésre nem mindenkinek jutna eszébe, hogy ezt a karaktert nekem kellene alakítanom, mert annyira más az eddigi szerepeimhez képest. Dása rendkívül visszafogott, introvertált személyiségű lány, viselkedésben különbözünk, de a lelkivilága meglehetősen hasonlít az enyémhez. Örültem neki, mert teljesen más oldalamat mutathattam meg, mint eddig – mesélte Alexandra.

Előadás kamaszoknak

Újfajta élményt jelentett számára az idei tantermi előadás, az M. A. naplója.

– Gyerekeknek már volt lehetőségem játszani, de kifejezetten ezzel a korosztállyal, ilyen formában még nem találkoztam. Féltem is kicsit az első pár alkalommal. Ilyen közelségben, neonfényben játszani reggel fél 9-kor ijesztőnek tűnt. Meg kellett találnunk velük a közös hangot ahhoz, hogy lekössük a figyelmüket, hogy izgalmasabbak tudjunk lenni számukra, mint a zsebükben lapuló telefon. A tartalom is nagyon fontos természetesen, de ha az előadás nem köti le a diákok figyelmét, akkor a mondanivaló sem jut el hozzájuk. Én azt hiszem, sikerrel jártunk, a kamaszok legtöbbször örömmel fogadták a játékunkat. Utána mindig lehetőségünk adódott beszélgetni velük, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Feczesin Kristóffal és Mészöly Annával kiváló kis csapat voltunk, a rendező Szőcs Artur volt.

Az igazi párja lett

És még egy feledhetetlen előadás az évadból, a Feketeszárú cseresznye, Hunyady Sándor színjátéka Szőcs Artur rendezésében.

– Az egész próbafolyamat hihetetlenül jó légkörben folyt. Izgalmas volt, ahogy a rendező a darabról gondolkodik, ahogy ránk formálta a szerepeket, és külön élményt jelentett, amikor a próbákon egy-egy jelenetben improvizálnunk kellett. Egy csodálatos társulatnak, egy kiváló csapatnak vagyok a tagja. Számomra azért is fontos ez az előadás, mert a próbafolyamat alatt a darabbeli párom, Koller Krisztián az igazi párom is lett. Azt hiszem, a Feketeszárú cseresznye egy életre szóló élmény marad – fogalmazott a színművész. Hozzátette: a Betörő az albérlőm komédia megint egy más hangulatú előadás, fergeteges vígjáték, nem könnyű próbafolyamat, de óriási siker.

– Dráma után vígjáték, majd megint dráma, aztán tantermi előadás, ez a színes sokféleség teszi izgalmassá az évadot, és ez tart frissen is – fogalmazott Alexandra.

(A borítóképen: Horváth Alexandra| Fotó: Éder Vera)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában