Mezőkövesd Zsóry FC

2020.11.12. 11:30

Új kulccsal nyitják a régi zárat

Munkához látott Pintér Attila, aki már edzést is tartott örökölt csapata játékosainak.

Kolodzey Tamás

Fotó: Ádám János

Érkezésünkkor a mezőkövesdi klubház előtt sétált Kuttor Attila. Az arcán nem látszott semmi, szinte angyali nyugalommal csupán ennyit mondott:

– A mi életünk már csak ilyen, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Gyorsan megegyeztek

A Mezőkövesd Zsóry FC NB I.-es labdarúgócsapata az utolsó helyen áll a táblázaton.

Ennek következményeit Hagyacki József, az élvonalbeli csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója ismertette:

– Az már köztudott, hogy vezetőedzőnkkel közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Szinte a végtelenségig türelmesek voltunk, mielőtt a váltás mellett döntöttünk. Mivel gyakorlatilag senki nem tudta, hogy szakvezetőt cserélünk, így azt sem mondhatom, hogy több utódjelölttel „szemeztünk”. Szakmai stábunk valamennyi tagja távozik, úgy gondolom, hogy problémák nélkül váltunk el tőlük. Pintér Attilával gyorsan megállapodtunk: azt várjuk tőle, hogy középcsapatot formáljon a gárdából. Jól ismerjük a munkásságát, hiszen dolgozott már nálunk, ezért úgy gondoljuk, hogy nem támasztunk vele szemben túlzó elvárást. Számára minden feltételt biztosítunk, és szilárdan hisszük, hogy ugyanolyan sikeres lesz a második itteni időszaka, mint az első volt. Az esetleges erősítésekről annyit mondhatok, hogy egy csapatnál nyáron és télen mindig van mozgás, ilyenkor az összes klub frissít, ez nálunk sem volt és lesz másképpen.

Nincs olyan pont

Az ügyvezető igazgató végül ezzel a gondolattal toldotta meg szavait:

– Pintér szerződésében nincs olyan pont, hogy – amint erre már volt példa – „más” bármikor elviheti, így nem számolunk ezzel a forgatókönyvvel.

Csak igennel felelhetett

Az ügyvezető igazgató után Pintér Attila mondta el székfoglalóját az új klubházban:

– Most nehéz helyzet alakult ki a klub életében. Mezőkövesden nagyon szeretik a labdarúgást, és nem felejtettem el, hogy a matyóvárosban „azoknak” is segítettek már, akik éppenséggel nem voltak a csúcson... Most én próbálok segíteni: ebben a sportágban is van fenn és lenn, most nekünk az utóbbi szektorban kell megtalálnunk közös nevezőt, a kivezető utat. A kapcsolatom Tállai András elnök úrral sokkal több attól, mint egy elnöknek és egy vezetőedzőnek, ennek jegyében kutya kötelességem volt segíteni, ugyanis az itteni első ember segítségemet kérte. Az elmúlt időszakban el tudtam volna helyezkedni a labdarúgásban, olyan ajánlatom is volt, melynek visszautasítását utólag megbántam, de ha már Tállai András rám gondolt és ismét lehetőséget ad nekem, akkor a hívó szavára csak igennel felelhettem. Mellesleg nagyon hiányzott nekem a foci, de az elmúlt és kissé hosszúra nyúlt hónapok alatt sokat tanultam, igyekeztem új dolgokat elsajátítani, hogy ezekkel majd meglephessem az ellenfeleinket. A szakmai stábbal és a játékosokkal mindent elkövetünk annak érdekében, hogy jövőre is NB I.-es csapata legyen a városnak. Most nagyon rövid idő áll rendelkezésemre a sorok rendezéséhez, ráadásul nem én készítettem fel a fiúkat, akikben persze látom az elszántságot, az pedig, hogy mennyit fogadnak be abból, amit mondok nekik, majd elválik. A legfontosabb az, hogy megtaláljuk azt a rendszert, sőt rendszereket, amelyek segítségével eredményesen szerepelhetünk. Bízom a klubban, a játékosokban, a keret megerősítésében. Kész vagyok a helyi utánpótlás-nevelés segítésére is, meglátásomból azonban nem engedek: globálisan kell megváltoztatni a fiatalok képzésének rendszerét.

Négy plusz egy érkező

– Minden tréner a saját stábjában hisz – jegyezte meg a sárga-kékek szerdán érkezett mestere, Pintér Attila. – Ennek jegyében Farkas József, Mihai Nicorec, Szabó Norbert és Ulbert Tibor jött velem, az ötödik szakembert akkor nevezhetem meg, ha „felszabadul” és befut hozzánk. Hozzáteszem, hogy mindenki azért nem ment el, hiszen a két gyúró velünk maradt. Néhány internetes portál „megszellőztette”, hogy Pintér Attila még nem dolgozott olyan helyen, ahol fölötte szakmai-, vagy sportigazgató állt, és ez Mezőkövesden is így lesz.

– Én Tállai András elnök úrnak tartozom beszámolással – sommázta tömören a vezetőedző. Ehhez csatlakozva Hagyacki József így folytatta:

– Tóth László, eddigi szakmai igazgató, mostantól kezdve az utánpótlás területén fog tevékenykedni.

Minden lehet

Pintér Attila, akit 2016-ban az Év emberének választottak Mezőkövesden, a televízióban nézi majd a mai Európa-bajnoki pótselejtezőt, amelyről így vélekedett:

– Egy meccs esetében nehéz jósolni, hiszen az ilyen és ehhez hasonló összecsapásokon minden megtörténhet, de szilárdan hiszem, hogy a fiúk túljutnak az izlandiakon. Marco Rossi korona vírusos megbetegedésének és esetleges távol maradásának ügye nem hasonlítható egy klubedző hiányzásához, ha nem ülhet a kispadra, akkor is az elképzelései alapján fociznak majd a fiúk. Nekik százszázalékos teljesítményt kell nyújtaniuk és ezt nyilvánvalóan megteszik.

(A borítóképen: Hagyacki József és Pintér Attila [jobbra] ,,kézfogása”)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában