2011.04.18. 17:59
„Nem történt jogsértés”
<p>Miskolc - A városvezető pártok szerint bolhacirkuszba illő az MSZP múlt heti szereplése.</p>
Teátrálisnak, bolhacirkuszba illőnek nevezte az MSZP-s képviselők a múlt csütörtöki közgyűlési ülésen való szereplését Molnár Attila, a Fidesz miskolci elnöke. Az MSZP-s képviselők a múlt csütörtöki közgyűlési ülésen követelték dr. Kriza Ákos felmentését, mert szerintük összeférhetetlen, hogy a polgármester több cégben is vezető funkciót tölt be. E történtek kapcsán tartott sajtótájékoztatót hétfőn Molnár Attila, dr. Kiss János a Fidesz frakcióvezetője, és Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője. Molnár Attila szerint a történtek már az MSZP előző nyolc évbeli tevékenysége miatt is visszatetszőek.
Felsorolta, milyen ügyekre gondol, többek között utalt arra, hogy a nyolc év következménye az a 67 ügy, amelyben a polgármester feljelentése nyomán folyik nyomozás. Molnár Péter szintén a szerintük terhes örökségre utalt, amellyel át kellett venniük a várost. Mindkét politikus hangsúlyozta, az érdemi munkához nyugodt légkör kellene, szerintük ennek kialakulását akadályozzák meg az MSZP-s képviselők.
Dr. Kiss János mint a jogi bizottság vezetője arról beszélt, miért nem történt jogsértés Kriza Ákos esetében.
Elmondta, a közjogban létezik az abszolút kötelem és a relatív kötelem fogalma. Az előbbi esetén ha valamely jogszabályt megsértenek, akkor arra a jogszabály egyértelműen megállapítja a szankciót. A polgármester ügye azonban a másik, a relatív kötelem kategóriájába tartozik. Ebben az esetben csak akkor következik be a szankcionálás, ha a relatív kötelembe érintett másik fél (ez esetben a közgyűlés) megállapítja a szankciót. Ha az a fél, akinek lehetősége lett volna a szankciót megállapítani, ezt nem teszi meg, a jogsértés sem következhet be. Ez most megtörtént, a közgyűlés lépett az ügyben. Kiss János szerint ez egy nagyon speciális joghelyzet volt, és nem történt jogsértés.
(A vitáról és a döntésről beszámoltunk csütörtökön és pénteken, a testület végül hozzájárulását adta, hogy a polgármester továbbra is cégvezető maradjon.)
ÉM-HM