Franciaországi zavargások

2019.09.08. 09:40

Ismét tüntettek a sárgamellényes mozgalom tagjai

Montpellier-ben erőszakba torkollt több ezer ember demonstrációja: összecsaptak a rendőrökkel, és felgyújtottak egy rendőrautót.

Kisebb számban, mint tavaly novembertől idén nyár közepéig rendszeresen, de szombaton ismét tüntettek több francia nagyvárosban a sárgamellényes mozgalom tagjai – jelentette az AFP hírügynökség.

Június vége óta is voltak tüntetések, amelyeken elenyésző számban vettek részt a mozgalom tagjai, ezúttal többen voltak, de számuk messze elmaradt a hét hónapig tartó tüntetés- és zavargássorozat résztvevőinek számától.

Montpellier-ben a belvárosban történtek az összecsapások, amelyek miatt ott sok turista és helyi lakos érezte magát csapdába esve. A helyzetet súlyosbította számukra, hogy a rendőrök könnygázt is bevetettek.

„Az egyik sétálóutca, ahol az üresen álló rendőrautót felgyújtották, megtelt füsttel” – mondta el az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója. Az utcán sok kirakatot betörtek.

A rendőrség szerint a randalírozók mintegy ötszázan voltak. Közülük kilencet előállítottak a rendfenntartók. Hat rendőr könnyebben megsérült.

Az északi Rouenban szintén mintegy ötszázan voltak az erőszakos demonstrálók. Ők is betörtek több kirakatot, és közülük 26-ot állított elő a rendőrség. Párizsban a fővárosi prefektúra szerint 107 embert állítottak elő, de nem derült ki, hogy milyen cselekményekért.

A sárgamellényesek tavaly november óta tüntettek rendszeresen szombatonként Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen.

A sárgamellényes mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat és a május végi európai parlamenti választások után Edouard Philippe francia miniszterelnök módszerváltást, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést ígért az országnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában