Tárgyalás

2024.07.08. 13:45

Letépte a nő válláról a táskáját és elszaladt vele

Előkészítő ülést tart kedden a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyben, aki a gyalogosan közlekedő nő vállára akasztott táskát letépte, a földre esett sértett kezéből pedig addig rángatta, míg megszerezte azt.

Boon.hu

2093905672

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat szerint a vádlott 2023. november 29-én az esti órákban Miskolc egyik utcáján a gyalogosan közlekedő sértett válláról többszöri rángatás után letépte táskáját – melyben a nő 10 ezer forint készpénzét, mobiltelefonját és személyes iratait tartotta –, majd elszaladt a helyszínről. A sértett a vádlott által alkalmazott erőszak következtében előbb térdre, majd hasra esett, ekként nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában