2024.09.12. 14:15
Kerékpárral eredt a whiskytolvaj nyomába
A pihenőnapját töltő mezőkövesdi hadnagy egy bevásárlóközpontból menekülő tettes nyomába eredt, majd elfogta.
Kerékpárral üldözte a tolvajt - A fotó illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: PopTika
Biciklivel indult vásárolni a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgálótisztje szeptember 11-én délután egy helyi bevásárlóközpontba, aznap éppen a szabadnapját töltötte. Megérkezését követően
látta, hogy egy férfi menekül az üzletből a biztonsági szolgálat elől, ezért azonnal a tolvaj után indult.
A hadnagy kerékpárjával rövid időn belül utolérte a férfit, majd szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őt. Azonnal értesítette a rendőrkapitányságot telefonon, közben átvizsgálta a 45 éves helyi férfi ruházatát, valamint a táskáját is, amiből egy áruvédelmi eszközzel ellátott, 7 deciliteres whisky került elő.
A helyszínre érkező járőrök előállították a lopással megalapozottan gyanúsítható tettest a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi többször elkövetett már lopásokat - tudta meg a boon.hu.