Helyi közélet

2012.07.23. 19:03

10. Motoros Műrepülő Világbajnokság - Vannak, akiket zavarnak a vb-re készülő pilóták

Miskolc - Dél-afrikai és magyar "Forma 1-es" (mű)repülők tréningeznek a miskolci légtérben.

Miskolc - Dél-afrikai és magyar "Forma 1-es" (mű)repülők tréningeznek a miskolci légtérben.Hogy is énekelte egykor Vincze Lilla? "Könnyű széllel szállni az égen, naponta erről álmodom...". Nos, mint az kiderült, nem mindenki álmodik erről Miskolcon, hiszen napok óta jónéhányan panaszkodnak a repülőtér feletti egész napos hanghatásokra.

- A magyar - köztük Nádas Tamás Európa-bajnok - és a Dél-afrikai műrepülő-válogatott tréningezik péntektől Miskolcon - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Kapitány Róbert a Miskolci Repülőtér vezetője.

Mint azt megtudtuk, a pilóták a hétvégi, nyíregyházi műrepülő világbajnokságra (ahol jelen állása szerint 20 ország 80 pilótája vesz részt) készülnek a borsodi megyeszékhelyen négy repülőgéppel, a segítőkkel, és a technikai személyzettel több, mint tíz fővel.

- A mostani tréning szervezése tavaly ősszel kezdődött, hiszen olyan repülőtérre volt szüksége vendégeinknek, amely közel esik Nyíregyházához, ráadásul a gépeket Európából bérlik, s így logisztikailag nagy könnyedség a miskolci helyszín - fogalmazott Kapitány Róbert, aki elárulta azt is, hogy az afrikai csapat fogadása előtt klubjuk összes gépét szét kellett szedni, hogy a négy, összesen több, mint 500 millió forint értékű "madár" beférjen a hangárba.

Szerdáig bárki megnézheti

- Igen, vannak olyanok, akik nagyon nem örülnek a péntektől zajló repüléseknek, azonban természetesen minden engedéllyel rendelkezünk - tette hozzá a Miskolci Repülőtér vezetője. - De olyan ez, mint ha Alonso, Vettel, vagy éppen Räikkönen gyakorolna nálunk. Csak éppen ezek a gépek nem aszfaltcsíkon, hanem a levegőben köröznek. Hozzáteszem: sokan az életmentő mentőhelikopter le és felszállást is nehezményezik...

A Dél-afrikai gárda egyébként Felső-Hámorban bérelt apartmant és ahogy Kapitány Róberttől megtudtuk; "nagyon tetszik nekik Miskolc, és rendkívül megvannak elégedve a körülményekkel".

A reptérvezető szerint ugyanakkor ha valami csoda nem történik, akkor legalább újabb két évtizedet kell majd arra várnunk, hogy ismét világbajnokságnak adjon otthont hazánk. Azonban akik kíváncsiak a mieink és a Dél-afrikai válogatott - köztük Mr.Cool-ra, aki 15 ezer órát repült eddig - edzésére, nyugodtan látogasson még ki Miskolc határába, hiszen csak szerdán repülnek tovább Nyíregyházára, a vb helyszínére.

Juhász-Léhi István


Szerencsére napközben...

Attila (aki nem járult hozzá, hogy a vezetéknevét leírjuk) egyedülálló, és több, mint 15 esztendeje él a Szentpéteri kapuban. Mint azt portálunknak elmondta, kisebb szünetekkel péntek délelőttől egész nap, de este 8 óráig folyamatosan fent voltak Miskolc felett a gépek.  

"Nem azt mondom, hogy évente egyszer nem lehet kibírni, de egész nap, ráadásul hétvégén nagyon zavaró volt" - mondta.

Aliz, aki Katowice utcán lakik családjával hasonló állásponton volt, ráadásul mint mondta a gyerekek is folyamatosan azt kérdezték tőle, hogy mikor lesz már vége a zúgásnak.

"Az mindenképpen szerencsés, hogy csak napközben edzenek ezek a gépek. Azt el sem tudnám képzelni, hogy mi lenne velünk ha napnyugta után is tartana ez az elviselhetetlen zúgás" - fogalmazott. "Persze az sem volt túl szerencsés, hogy vasárnap nem volt jó idő, s így otthon kellett maradnunk a családdal."


10. Motoros Műrepülő Világbajnokság - Égi tánc Miskolcon

Miskolc - Péntektől ismét zajos Miskolc ege! Nem, nem az oroszok jöttek vissza, ahogyan azt az idősebb generáció néhány képviselője hitte először, hanem a Július 26-tól Augusztus 5-ig Nyíregyházán megrendezésre kerülő 10. Motoros Műrepülő Világbajnokságra történik éppen a felkészülés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában