Labdarúgás

3 órája

DVTK: az edző elmondta, mi az, ami különösen fontos

A DVTK labdarúgócsapata szombaton bajnokit játszik. A PAFC vendége lesz a DVTK.

A DVTK (pirosban) szombaton Felcsúton játszik bajnokit

Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

A labdarúgó NB I 11. fordulójában szombaton 14.45-től Puskás AFC – DVTK mérkőzést rendeznek Felcsúton. A Fejér vármegyei csapat remekül szerepel ebben az évadban, az eddig lejátszott kilenc NB I-es meccse közül mindössze kettőn vesztett pontokat: a két dobogós együttessel szemben maradt alul, a tabella első helyén álló Ferencvárosi TC otthonában (3-0), valamint a Paksi FC vendégeként (2-1) kapott ki. Ebből következik, a 2. helyen található PAFC ebben az évadban odahaza még száz százalékos, mind az öt meccsét megnyerte (a Zalaegerszegi TE FC ellen 2-1-re, Nyíregyháza SFC ellen 3-1-re, az MTK Budapest ellen 1-0-ra, a Fehérvár FC ellen 3-0-ra, a Debreceni VSC ellen 1-0-ra), és legutóbb még a tavalyi évadban, március 8-án kapott ki hazai pályán (az Újpest FC ellen 2-0-ra), pontot pedig március 29-én vesztett (a Fehérvár FC elleni 0-0 alkalmával). 

Marco Lund a DVTK alapembere sérülés miatt hagyta ki a legutóbbi bajnokit
Marco Lund a DVTK alapembere sérülés miatt hagyta ki a legutóbbi bajnokit 
Fotó: Kovács Péter

DVTK: a mezőny első felében

De nem csak a Puskásnak megy jól az idei évadban, a DVTK-nak is jó eredményei voltak, vannak, igaz, a piros-fehéreknek a veretlenségi sorozata a múlt hét végén, hat bajnoki után megszakadt, mivel az MTK Budapest elvitte a győzelemért járó pontokat Diósgyőrből (0-2). Ám ettől függetlenül a diósgyőri gárda a mezőny első felében található, és tisztes távolságra van a veszélyes zónától.

A DVTK-nál, a sikeres széria után, a múlt hét végén két alapember sem állt rendelkezésre sérülés miatt: a horvát kapus, Sentic és a dán belső védő, Lund hiánya is érződött a meccsen. Előbbi biztos, hogy nem tér vissza az idén, utóbbi csapatba kerülésére viszont van némi esély Felcsúton. A piros-fehérek legutóbbi meccsének egyik pozitívuma az volt, hogy a legújabb igazolás, az ír, nigériai kettős állampolgárságú bal oldali védő, Adedokun csereként bemutatkozott az MTK ellen, de ő jelenleg még nincs olyan erőállapotban, hogy kezdőként lehetne rá számítani, így egyelőre nem tudja teljesen kiváltani a belső védőként kényszerből, a védelem bal oldalán játszatott korábbi bosnyák válogatott labdarúgót, Sanicanint.

A DVTK a felcsúti meccsen azt játszhatja, amivel az utóbbi időszakban eredményes tudott lenni, a zárt, mély védekezést, és a biztonsági játék közepette vezetett ellentámadásokat. Ha pedig ezekben eredményes lesz, akkor bravúr pontot, pontokat szerezhet a Puskás AFC otthonában. Ám ha ez mégsem jönne össze, akkor sincs nagy tragédia, mert a felcsúti együttes a találkozó esélyese, és a Diósgyőr egy esetleges vereséggel sem kerül bajba, nem tud hátrébb csúszni a tabellán.

Pontot, pontokat

– Véget ért a veretlenségi sorozatunk, mert múlt héten az MTK jobb volt nálunk. És ahogy a győzelmek után azt mondtam a srácoknak, hogy ne a múlttal foglalkozzanak, hanem előre tekintsenek, most is arra hívtam fel figyelmüket, hogy a következő mérkőzésre koncentráljanak – nyilatkozta Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője. – Létszámban megvagyunk, mert ugyan Sentic, Popadiuc és Drezgic továbbra sem játszhat, és Vallejo is megsérült az egyik edzésen, ugyanakkor Lund és Feuillassier újra bekapcsolódott a munkába, és végre a fiatalok is egészségesek. A Puskás Akadémia technikai és fizikális mutatók területén is kiváló csapat, valamint több veszélyes góllövővel rendelkeznek. Hajszál híján bejutottak az Európa Konferencia Ligába, és a bajnokságban is jól szerepelnek. Sokkal támadóbban játszanak, mint korábban, bátran letámadnak, és belemennek az egy az egy, illetve a test a test elleni összecsapásokba. Éppen ezért nekünk észnél kell lenni, amikor az ellenfél birtokolja a labdát, és okosan kell játszani, amikor nálunk van, valamint különösen fontosak lesznek az átmenetek. Kellőképpen motiváltak vagyunk, hogy megküzdjünk velük, és megint magamat ismételve, minden mérkőzés egy új fejezet, ami 0-0-ról indul. Úgy utazunk Felcsútra, hogy pontot, pontokat szerezzünk.

 

Várható kezdő
A Diósgyőri VTK várható kezdőcsapata: Odyntsov – Gera, Bárdos (Szatmári), Chorbadzhiyski, Sanicanin – Holdampf, Bényei – Jurek, Klimovich, Acolatse – Edomwonyi.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában