2024.07.19. 16:30
Ők kaptak díjat az MVK-tól
127 éves a miskolci villamos közlekedés. Az évforduló alkalmából július 18-án elismerést kaptak azok, akik a miskolci közösségi közlekedésért dolgoznak.
A Meszléri Zoltán díjas Deák Györgyné és Ujvári Sándor Fotó: MVK
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. minden évben hagyományosan központi ünnepséget tart, hogy tisztelegjen azok előtt, akik 1897. július 10-én elindították a miskolci villamos közlekedést. Köszönetet mondtak azoknak is, akik a miskolci közösségi közlekedés működtetésén és fejlesztésén dolgoznak. A díjátadó ünnepségen a közlekedési társaság legmagasabb elismerését, a 2000-ben alapított Meszléri Zoltán-díjat azok a főállású szakemberek vehették át, akik legalább húsz éve dolgoznak a vállalatnál, és kiemelkedő, maradandó, példamutató munkát végeznek a közösségi közlekedés érdekében. További elismeréseket is kiosztottak az ünnepségen. Az MVK Zrt.-nél hagyomány, hogy a kollégák cég iránti hűségét, elkötelezettségét „törzsgárda” jutalommal ismerik el. Idén 125-en érték el az 5-10-15-20-25-30-35-40-45-50 éves törzsgárda tagságot. Emléklap elismerésben azok a munkavállalók részesültek, akik legalább tízéves munkaviszonnyal rendelkeznek, és hosszabb időn keresztül kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, vagy rendkívüli körülmények között példamutató helytállást tanúsítottak.
Meszléri Zoltán-díjat kapott:
Deák Györgyné
Ujvári Sándor
Törzsgárda elismerésben részesültek:
50 éves munkaviszony elismeréséért:
Brothág Zsigmond
45 éves munkaviszony elismeréséért:
Czéklás Róbert, Fekete Lajos, Majoros István
40 éves munkaviszony elismeréséért:
Budai Tibor, Gara Csaba, Gável Attila, Hankó Gyula, Nagy András, Rácz Csaba, Révész Lajos, Sándor Ilona, Szabó Szilárd, Virág László Csaba, Wittmann Ferenc
35 éves munkaviszony elismeréséért:
Bálint István, Bérczi István, Csuka László, Katona István, Kósa László, Kovács Krisztina, Matéz Tibor, Molnár Attila, Molnár Gyula, Nyerges Attila, Nyeste József, Petőné Kereki Gyöngyi, Samu Zsolt, Vaszily József, Veres Attila
30 éves munkaviszony elismeréséért:
Borosnyai Virág, Fekete Gábor, Köpeczi Csaba, Módis István Aurél, Porcs Rezső, Takács József
25 éves munkaviszony elismeréséért:
Müller Sándor, Károly Tamás, Feledy Péter József, Varga Szabolcs, Nagy Károly, Kató Attila, Molnár Krisztián Imre, Juhász Zsolt, Tóth Béla, Temesvári Csaba, Orosz Ferenc Jenő, Ignácz Tibor, Horváth Norbert, Bodnár János
20 éves munkaviszony elismeréséért:
Bekus Lajos, Dautakisz Vangelisz, Elek József, Galambos Gyöngyi, Iglóvári Gyula, Joó István, Kovács Szabolcs, Lopota Gyula, Mándy Gábor András, Polyák Norbert Péter, Schmidt Tamás, Teterják János, Tóth Péter, Urbancsik József, Zsigó István, Zsipi Attila
15 éves munkaviszony elismeréséért:
Cziba Mihály, Dőry Pál, Ferenc László, Fodorné Tóth Krisztina, Halmi József, Kalotai Zsolt, Lovrity Sándor, Szabó György Krisztián, Szabó Viktor, Tóbiás Tibor
10 éves munkaviszony elismeréséért:
Árvai Imréné, Csapó Emil, Csuha László, Gazdáné Varga Csilla, Hajdu Gábor István, Ivánné Wolf Ágnes, Kocsis Gergő, Koós János, Mészáros János, Molnár Dezső, Nagy Gábor Zsolt, Oláhné Fehérvári Éva, Pálinkás Tibor, Péter Zsolt, Ráczné Plaszkó Tünde Éva, Schalkházné Szajkó Mónika, Zelencz Mária
5 éves munkaviszony elismeréséért:
Barczi Lajos, Bikki Zsolt Imre, Deák Barnabás Szabolcs, Demeter Péter, Fábiánné Szobonya Katalin, Ferenc Krisztina, Hájer Tibor, Halász Lászlóné, Juhász Gergely Flórián, Kiss Péter, Kohr István, Kolozsvári Ivett, Kreszivnik Zsolt, Laczkó Zsolt, Lakatos Zsolt, Laukota Zsolt, Nagy Attila, Nagy László, Oláh Tamás Péter, Pongrácz József, Ruszó Zoltán, Schramkó Béláné, Sidlovszki Ádám, Tamás Péter, Tamás Tünde Mária, Vajner Sándor, Varga Imre, Velti Lóránt, Vincze Sándor, Viskolcz Gábor Csaba, Zelman Tibor Sándor, Zilahi Ádám
Emléklap kitüntetésben részesültek:
Árvai Imréné, Balog Dezsőné, Bányácski Ferenc, Barnóczki László, Benkó István, Bodnár Csaba, Boncsér Attila, Braun Péter, Csáki László, Farkas János, Filek Miklósné, Fülöp József, Füzér Péter, Hajdu Gábor István, Holdi Zoltán László, Iván Sándor, Juhász-Révész Erika, Kárpáti Zoltánné, Kereki Éva, Kiss Elek Zoltán, Kiss József Attila, Kiss Tünde, Koczák Zsolt, Kovács Lajos, Kovács Sándor, Lévai Ferenc, Móricz Szvetlana, Nagy József, Némedi Csaba, Pálinkás Tibor, Pap István, Papczun Csaba, Radics Béla, Radóczi Roland, Simkó József, Somogyi Szabolcs, Varga Szabolcs, Végh Attila
Vezérigazgatói dicséretben részesültek:
André Roland, Pauliczkyné Zelenák Zsuzsanna, Ujhelyi Zoltán, Virág László Csaba
Vezérigazgatói elismerő oklevélben részesült:
Baji László