Béres Attila: Egy jó színház tartást ad egy városnak, és olyan tükröt tart, ami alapján fejlődni tud

Ez volt az első kép Miskolcról

Kérdezzük, járt-e előtte a városban.
– Egyetemista voltam Marosvásárhelyen, amikor 1997 körül eljöttünk ide megnézni egy Novák Eszter rendezte Ödön von Horváth darabot, ami a Csarnokban volt. Soha nem felejtem, valami eszméletlen hatással volt rám, amikor felment a vasfüggöny előadás közben, és megláttuk a csillagos eget. Valahogy ez a kép jutott elsőre eszembe Miskolcról. És amikor 2012-ben Kiss Csabával idejöttem, az első dolog volt, hogy elmentem a Csarnokba. 

Mint mondja, az volt a céljuk – Kiss Csabán kívül Rusznyák Gábor, Keszég László, Szőcs Artur és Szabó Máté rendezők érkeztek még Miskolcra, hogy megmutassák, mit gondolnak a színházról. Azt akarták, hogy energiáik kapcsolódjanak össze, és mutassák fel generációjuk színházesztétikai elképzeléseit, aminek legfontosabb eleme a közösségépítés. 
– Ez ugye, elsőre nem sikerült – utal arra, hogy egy idő után Kiss Csaba távozott, majd később ő maga pályázta meg az igazgatói posztot, és említett kollégáival, a művészeti tanáccsal összefogva vágtak bele közösen 2015-ben a színházcsinálásba. Ennek most tíz éve lesz.  

Mire jó a művészeti tanács?

 – A közös gondolat, a közösségépítés fókusza a tíz év alatt sem változott. Lépései sok-sok évben mérhetőek. 

 – fogalmaz. Kérdezzük, hogy a művészeti tanács miért fontos része színházuknak.
– Az egyik legfontosabb. Mindenben, ami a színház művészeti kérdése, társulat, repertoár, ki rendez itt, kit hívunk, mindent öten döntünk el. 

 – magyarázza. Említi, ma már egyre több színházban gondolkodnak hasonlóan, ehhez ők is voltak az alap, a minta. Ez az egyik ereje a miskolci színháznak, a másik a társulat. 
– Ha nem én leszek januártól a színház igazgatója, akkor azon túl, hogy nagyon megszerettem ezt a várost, a legjobban az fájna, hogy nehezen tudnám kiheverni a társulat elvesztését. Akkora érték, amit bűn lenne szétverni. Évtizedek alatt alakul ki ilyen erős kohézió emberek között – hangsúlyozza. Mint mondja, lehet, sokszor a véletlenen is múlt, hogy épp ki került a színészek közül Miskolcra, de maga a társulatépítés tudatos lépések sora. Példát is említ: tavaly a színház vezető színésze, Görög László és felesége, Czakó Juli elszerződtek.

Fiatalokat hívtak

– Laci volt az egyik mágnes, nem csak a társulatban, a városban is – jegyzi meg, és elárulja, ez saját magának is nagy trauma volt: fontos szakmai kapcsolat volt az övék. – 

 Fiatalokat hívunk, és Görög Lacikat építünk. És jött Mikita Dorka, Puskás Balázs, Tóth Dominik, Baranyi Emma, akikben láttuk a lehetőséget. Ennek a társulatnak az is az ereje, hogy ahogy megérkeztek a még egyetemisták, a társulat elkezdte segíteni, tanítani őket, és már az eredmény is látszik.

Ebben hasonlít Miskolc Marosvásárhelyhez

Kérdezzük, ő maga mit tanult a várostól. Említi nagyon hasonlít a szülővárosához, Marosvásárhelyhez, elhelyezésében, lakosságszámban, dombjaiban, fürdőivel, patakjával, színházával, filmfesztiváljával, szimfonikus zenekarával. Erős lokálpatriotizmusával.
– Nagyon hálás vagyok, hogy Miskolc befogadott. Végtelen büszke város lehetett valamikor. Úgy érzem, hogy a rendszerváltást követően ez a büszkeség kopott. Nem múlt el, de már nem ordítjuk másodpercenként büszkén ki a világba, hogy amíg élek én, csak a Diósgyőr, hanem csak szép csendben megéljük. 

 Például most, hogy az Európai Színházi Unió felvette tagjai közé – említi a közelmúlt történéseit. – Úgy érzem, hogy nagyon nagy vágy van ebben a városban arra, hogy a természeti adottságokon túl legyenek olyan abszolút értékek, amelyek kizárólag Miskolchoz köthetőek. Ez tud az új büszkeségünk alapja lenni. Kulturális, gasztronómiai és turisztikai szempontból ehhez minden adott Miskolcon. Erre kell a jövőben építenünk, szerintem.

Segíthet-e ebben a színház? Béres Attila szerint igen, azt teszi, mégpedig a sikereivel. Az, hogy Magyarországon (és ezt megjegyzi, nem ő mondja, hanem mások) ma az egyik legjobb, ha nem a legjobb színház a miskolci. Erre utalnak a közelmúlt díjai, vagy épp az, hogy tagjai közé vette fel az említett Európai Színházi Unió egyedül a magyarországi teátrumok közül. Sorolja tovább: a színház 200. évada jól sikerült, de a legfontosabb, hogy szerinte ma már nincs ember a Kárpát-medencében, aki ne tudná, hogy a miskolci teátrum Magyarország legrégebbi magyar nyelven játszó kőszínháza.

Büszke arra, ami az energiaválság idején történt

Kérdezzük, mire a legbüszkébb az elmúlt tíz évből. A kétszáz éves évfordulóra mindenképp, és a társulatra válaszolja. És arra, ami az energiaválság idején történt. 

– Nehezen engedek teret az érzelmeimnek, de akkor igazán meghatódtam – emlékeztet. Épp a kétszáz éves évforduló idején történt ez, sorban zártak be a színházak az országban. – Azt éreztem, nem lehet, hogy a 200. születésnapot úgy kezdjük, hogy zárva vagyunk. 

 A katarzis kevés szó arra, amikor az ember olyan levelet olvas egy nyugdíjastól, hogy ezer forintot küld, mert neki ünnep színházba menni. És több mint tízezer ember adományozott, volt, aki háromszáz forintot, volt olyan is, tehetős vállalkozók, akik sokat, tényleg összefogott a város a színházért. Ezek mind a közösségteremtés alapjai, az oda-vissza kölcsönhatások, én ebből tudok, ezt a fajta színházat tudom csinálni.

Hatalmas feladatok lennének

Arra is rákérdezünk, hogy min javítana. Rengeteg mindenen, vallja be. Csökkentené a bemutatók számát, ez már az új évadban meg is történik, mert egy terhelt társulatban nincs elég alkotói energia. Emellett szeretné, ha a színház még inkább eljutna a fiatalokhoz – ismeri őket, a fia is 16 éves – hozzájuk nagyon nehéz eljutni. Hatalmas feladat lesz, de van tervük, és az elmúlt 5 évben a vármegye iskoláinak 70 százalékában már eljutottak tantermi előadással vagy előadás-feldolgozással. Repertoárjuk sokszínűségét is a színház fontos pillérének tartja, és legnagyobb álma felújíttatni a színházépületet, hogy régi pompájában ragyogjon. Az Európai Színházi Uniós tagság kapcsán is rengeteg a tervük, előadáscserék, színészcserék, de itt sok szerződést még nem tudott aláírni, hiszen kérdés, ő lesz-e még a színház igazgatója január végétől.
– Az uniótagság vezetésfüggő. Ha nem mi leszünk a színház vezetői, megszűnik – mondja. Hosszútávú tervük egyébként egy, a 17 tagállam színházát bemutató fesztivál, ez 2-3 év múlva valósulhatna meg. 

Legyen-e operafesztivál? 

Érdeklődtünk, olvasta-e a vetélytársát, a Horváth Ádámot bemutató cikket, ami portálunkon jelent meg. Megjegyzi, kissé gyomron ütötte, hogy azt nyilatkozta, felnézett a színház óratoronyára és arra gondolt, hogy jó színházat lehetne itt csinálni. 

– Erre annyit tudnék reagálni, hogy nem fel kell nézni, hanem be kell nézni – mondja. Említjük, hogy másik pályázóként az operafesztivál újraindítását tartja az egyik legfontosabb lépésnek.
Ez rendkívüli lehetőség lenne – reagál. Ha a város, a kormány adna hozzá támogatást, akkor újra lehetne indítani, nyilván azokkal az emberekkel, akik azt megszülték, Kesselyák Gergely, Müller Péter Sziámi tapasztalataira alapozva. – De most azon dolgozunk, hogy a színház egyben maradjon, és a 13-14 premierünk meglegyen. A színháznak nincs fölös százötven millió forintja. 

A beszélgetés végén még hozzáfűzi, bárhogy is alakul, a tíz évet, amit Miskolcon töltött, senki nem veheti el tőle. 
– Én erre mindig úgy emlékszem majd, hogy életem legfontosabb évei. Előtte is voltam hét évig főrendező az operettszínházban, de ez a tőkesúly az életemben, ez a tíz év. 

Azt is elárulja, ha nem ő maradna a színházigazgató, rendezne, már most is sok színházhoz hívják. De nagyon bízik benne, hogy tovább folytathatja, folytathatják az elkezdett munkát.