Nem semmi!

2024.08.26. 13:40

Ilyen harc sem gyakori az M3-as autópályán - videóval

A balhé a besorolásnál kezdődött: egy kamion sofőrje azt tervezte, hogy az utolsó pillanatig halad a külső sávban, egy videó alapján azonban nem volt sikeres a művelete.

Boon.hu

Egymásnak esett két férfi az M3-as autópályán az átterelés mellett, a verekedés egy pontján még a terelést jelző táblákat is bevetették, írja az MKIF Zrt. Facebook-posztjában. A balhé a besorolásnál kezdődött: egy kamion sofőrje azt tervezte, hogy az utolsó pillanatig halad a külső sávban, majd utána bevág a belső sávba egy furgon elé. Az MKIF azt írja, a művelet „nem igazán” jött össze, de nem részletezik, hogy miért. A videóból mindenesetre az látszik, hogy a kamionos megelégeli a mögötte haladó sofőr reakcióit: megállt és kiszállt a járműből, és ugyanígy tett a mögötte lévő is. A két férfi vitatkozni és lökdösődni kezdett, a kamionsofőr egyszer a másik férfi felé is rúgott, majd felkapott egy terelőtáblát és hozzávágta a furgon sofőrjéhez, aki erre szintén megdobta valamivel (hogy mivel, az a videón nem látszik pontosan). Közben ő is felkapott egy terelőtáblát, amivel odacsapott a kamionosnak. A videó csúcspontján a két férfi kölcsönösen csapkodja egymást a táblákkal, végül mindketten visszaszállnak a járműveikbe és elhajtanak. A verekedés közben a körülöttük lévők óvatosan továbbhaladtak, de volt egy pont, amikor a kamionos nekiesett az egyik személyautónak. Az MKIF azt írja, a „párbajig” egyébként nem volt dugó a szakaszon, de a két férfi miatt megállt a forgalom, csak fél órával később oszlott fel a kocsisor. A posztban felhívják a figyelmet, hogy autópályán ne szálljunk ki az autóból, ha megáll a forgalom, illetve nem érdemes tolakodni a besorolásnál, úgyis be fognak minket engedni.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában