Nem jött létre

2024.08.22. 17:30

Elérhetetlenné vált a jegyvásárlás a „Miskolc sörfesztiválra”

A számos kérdést felvető, beszédtémát okozó fesztiválra már nem lehet jegyet vásárolni online.

Ujlaki Attila

Mindösszesen két darab jegyet adtak el eddig

Már nem lehet jegyet venni az egyik legnagyobb online jegyértékesítő portálon a beharangozott Miskolc Sörfesztiválra. Az okokat firtatva kerestük meg Darázsi Csabát, a rendezvény egyik szervezőjét, aki elárulta, hogy a tervezett esemény körülötti anomáliák miatt volt szükség a lépésre.

 Pénteken megyünk tárgyalni az önkormányzat illetékeseivel, és akkor fogunk tudni többet mondani, ha sikeresek lesznek az egyeztetések, valamint újra indítjuk a jegyvásárlás lehetőségét is

– hangsúlyozta. Arra is rákérdeztünk, hogy eddig hány jegyet vásároltak. Darázsi Csaba azt mondta, kettő darabot. 

Ezeknek az árát visszatérítettük, ameddig a helyzet nem rendeződik

– mondta. Közben megkerestünk több híres fellépőt is, volt olyan, aki elismerte, hogy kapott meghívót az eseményre, de nem kívánt nyilatkozni a fellépése kapcsán. Portálunk azt az ígéretet kapta, hogy a pénteki egyeztetés fejleményéről beszámolnak a szervezők. 

Nem kaptak engedélyt

Mint ismeretes, szerdán adott ki közleményt a miskolci városháza sajtóosztálya a sörfesztivál kapcsán, amely arról értekezik, hogy nem adott az önkormányzat engedélyt egy ilyen fesztivál megrendezésére. Rámutattak arra is, hogy a közösségi oldalakon terjed a hír, miszerint szeptember végén sörfesztivált rendeznek a Népkertben, az állítólagos szervező pedig már várja az árusok, vállalkozók jelentkezését. (Az eseménynek egyébként semmi köze a korábban megrendezett Miskolci Sörfesztiválhoz – a szerk.) Miskolc Önkormányzatához azonban nem érkezett semmilyen ilyen irányú megkeresés, de az elmúlt évek gyakorlata alapján a Népkertben nem is lehet ilyen típusú fesztivált szervezni. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere hivatalba lépése után világossá tette, hogy a város egyik legnagyobb parkjában nem rendezhetnek olyan programot, amely a környéken élők esti, éjszakai nyugalmát zavarja

 – hangsúlyozták. Ezt azzal indokolták, hogy korábban a Népkertben megrendezett események miatt több lakossági panasz is érkezett. Ismeretes, egyébként hasonló kritikát kapott a Veres Pál regnálása alatt létrehozott Csengey-kert is, amely Miskolc belvárosában található. Az ott élők szerint egy-egy rendezvény alkalmával „elviselhetetlen a zaj”. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában