Húsz év, harmincnégy trófea

2 órája

Jubileumi trófeabemutató külhoni vendégekkel

A rendezvényen 34 trófeát állítottak ki, köztük a vadásztársaság aranyérmes szarvasbika-trófeáját.

Kriston Nándor elnök a rekord súlyú agancs előtt

Forrás: olvasó

A Háromkő-Bérc Vadásztársaság hagyományos szabadtéri trófeabemutatóját ezúttal is Putnokon, Kriston Nándor elnök Sajó-híd melletti vadásztanyáján tartották a napokban. Ez a trófeamustra immár a jubileumi, 20. volt, az első színhelye még a felső vadászház előtt volt, ahol csak 7 trófea díszelgett. A mostani rendezvényen 34 trófeát állítottak ki, köztük a vadásztársaság aranyérmes szarvasbika-trófeáját, amely rekordsúlyú agancs: 11 kilogramm 12 dekás. A szép számú közönség – felvidéki és erdélyi vendégek is eljöttek – nagy érdeklődéssel figyelte a sikeres vadászatok tárgyi emlékeit. Három ezüstérmes és 15 bronzérmes trófeát is kiállítottak.

Ahogy a régi vadászok mondják: egy ilyen találkozó egyszerre öröm és gyász” – fogalmazott megnyitóbeszédében Kriston Nándor, aki 24 éve a vadásztársaság elnöke. „Öröm az elejtőknek és a vadásztársaság tagjainak, hogy ilyen trófeákat lőhettek, ugyanakkor gyász a vadaknak, akik életüket adták azért, hogy mi örülhessünk

 – hangsúlyozta Kriston Nándor.

A Háromkő-Bérc Vadásztársaság elnöke ezután ismertette vadgazdálkodásukat.

„Szinte minden vadász szíve csücske az, ha elejthet egy vaddisznót, ám mostanában nagyon megritkult az állományuk. Jóval kevesebb van őzből is. A mi élőhelyünk a szarvasoknak kedvező. Célunk mindig az, hogy kíméljük meg a tenyészállományt. Egy szarvaspopuláció kifejlesztése 15–20 év, ezért mi kellő önuralmat gyakoroltunk, szelektáltunk, nem lövettük azt le, ami a puska elé kerül. Már a 2000-es évek elején első intézkedésem egyike volt, amikor leállíttattam az éjszakai lámpás vadászatot, mert megzavarta volna a vadak életkörülményeit. Ha nem így teszünk, az megölte volna a jövőt” – hangoztatta Kriston Nándor. Hozzátette: „Társaságunk tagjai, a vadászmesterrel és a vadőrrel együtt sokat tesznek azért, hogy a szarvasállomány megöregedhessen. 3960 hektáron gazdálkodunk, ebből másfél ezret külön kezelünk, hagyjuk, hogy itt a természetben szabadon élhessenek.” A trófeamustra vendégei az ebéd után megtekintették a házigazda Kriston Nándor vadászati magángyűjteményét, ahol afrikai vadak is láthatók a tablókon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában