Labdarúgás

2023.08.06. 00:05

Kuznyecov a szlovén sikerembert dicsérte, aki híd alatt volt a második félidőben - videóval

A diósgyőriek vezetőedzőjének a gyerekkor vízi fociját idézte a vármegyei csúcsrangadó.

Kuznyecov Szergej

Fotó: Dömötör Csaba

A DVTK szakvezetője, Kuznyecov Szergej, csapatának a szombati, Mezőkövesd Zsóry FC elleni, idegenbeli 4-2-es győzelme után a következőkkel kezdte a sajtótájékoztatót:
– Két részre kell osztani a mérkőzést. Amíg nem volt ekkora eső, addig jó minőségű futball volt, gólokat szereztünk, veszélyes kontrákkal támadtuk az ellenfél kapuját. A második félidőben, mint gyerekkorunkban volt, vízi fociról beszélhetünk. Le a kalappal a csapat előtt, hogy felvette a harcot, mert az ellenfél kicsit jobban kezdte a második félidőt. Hosszú labdákkal próbálkoztak, jól szedték össze a lecsorgó labdákat, és ebből gólt is szereztek. De gyorsan átálltunk mi is, egyszerűsítettük a játékunkat, és a srácok próbáltak futballozni, de inkább a karakterről, a győzelemvágyról volt szó. Gratuláltam a csapatnak, hogy mindez megvolt, és, hogy megérdemelten győztünk. Köszönet jár a csapatnak, és fantasztikusak voltak a szurkolók, akik végig buzdítottak, hatalmas atmoszférát teremtettek, ami plusz erőt adott a csapatnak. 

A diósgyőri edző kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy az első félidei ivószünetet igyekeztek kihasználni, és ekkor is adott tanácsokat csapatának a folytatásra, és elmondása szerint ezen rövid szünetet követően visszavették a játék irányítását. Kuznyecov Szergej arról is beszélt, hogy mire számítottak a második félidőben:
– Arra a játékra számítottunk, ami lett, hogy ellenfelünk egyszerűsít a fociján, hogy hosszú labdákkal próbálkozik. Mi is próbáltunk ehhez alkalmazkodni, volt, hogy mi is átálltunk kétcsatáros játékra, 4-4-2-re, aztán amikor Obounet sérülést szenvedett, visszaálltunk a régire, a végén pedig beküldtem egy belső védőt, aki védekező középpályást játszott. Ez pont azért kellett, hogy a magasabb játékosok felvegyék ezeket a hosszú labdákat, és jobban játsszuk meg, Szerintem ez tökéletesen sikerült, és a végén nem is volt nagy nyomás a kapunk előtt. 

A DVTK edzője arról is beszélt, hogy mit gondolt a hosszú szünetben, hogy jó lenne-e folytatni a vizes pályán a meccset, vagy egy félbeszakadt meccs második felét máskor lenne jobb pótolni. Ezzel kapcsolatban az volt az álláspontja, hogy amit a játékvezető dönt, ahhoz kell alkalmazkodni. 

Honlapunk azon kérdésére, hogy mennyire volt elégedett Pozeg Vancas játékával, a diósgyőri edző így felelt:
– Sokat gondolkoztam azon, hogy ő kezdjen-e vagy Obounet. Nagyon örülök, hogy sikerült jól játszania. Fölényt alakítottunk ki a középmezőnyben, amikor ő bejött középre, és hagytuk ott szélen Stephent játszani. Szerintem ez tökéletesen megvalósult az első félidőben, hiszen gólt is rúgott. A második játékrész más, mert egy ilyen játékosnak jó pálya kell. Nem az ő futballja volt, hogy híd alatt volt, és csak figyelte a felette szálló, magas labdákat, amelyek csak ott repültek, de mégis megtette a dolgát, adott még egy gólpasszt, és utána nyugodt szívvel jött le a pályáról. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában