Helyi sport

2024.08.22. 15:00

Négy számban Üzbegisztánban, ami kemény feladat

A tiszaújvárosi klub versenyzője, Bragato Giada az országos bajnokságot követően Ázsiában versenyez.

Péntektől-vasárnapig az üzbegisztáni Szamarkand ad otthont a nem olimpiai versenyszámok gyorsasági kajak-kenu világbajnokságának, amelyen 22 magyar versenyző vesz részt. 

A csapatban négy kenus olimpikon, Takács Kincső, Adolf Balázs, Hajdu Jonatán és Fejes Dániel neve is szerepel, a legsűrűbb programja pedig Bragato Giadának (Tiszaújvárosi KKSE) lesz, aki négy számban áll rajthoz. A kerettagságnak az alapja a napokban megrendezett, válogatónak minősülő Ma Santé & Beauté Clinique felnőtt magyar bajnokság volt, Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány ezután jelölte ki az utazókat. A Tisza-parti klub 25 éves kenusa az ötszáz, ezer és ötezer egyes mellett, a mix négyes tagjaként is vízre száll, ,,oldalán" Balla Virággal, Kollár Kristóffal és Juhász Istvánnal.

Orkánszerű szél

– 20-án indultunk, és 21-én értünk ki, Isztambul érintésével – nyilatkozta a boon.hu-nak a helyszínről a TKKSE kenusa. – Három óra az időeltolódás Magyarországhoz képest, ami nem nagy probléma, de azért ehhez is alkalmazkodni kellett. Annak, hogy az ob így sikerült – hogy nyertem három arany- egy bronzérmet, illetve ötödik voltam az egyik számban klubtársammal, Szegi Zsomborral – természetesen örültem, igyekeztem a legjobb formámat hozni, ismét bebizonyítani. Volt bennem azért némi stressz, de próbáltam leküzdeni, úgy tűnik, sikeresen. Szerdán, szinte egész nap orkánszerű szél fújt, szóval nem a legideálisabbak a körülmények, de bízunk abban, hogy a versenyek alatt jobb lesz az időjárás. A négy szám nem kevés, egy-másfél óránként kell mennem, igyekszem megfelelni ennek a kemény feladatnak, megpróbálom ,,kihozni" a lehető legjobb helyezéseket. Egyébként 27-én érkezem majd haza, 31-én részt veszek egy sárkányhajó-válogatón, ha jól fogunk menni, akkor ott lehetünk az őszi, fülöp-szigeteki világbajnokságon. Persze, ezt még megelőzi egy kis pihenés, ami egy olyan szezon után, ami mögöttem van, igazán szükséges.

VB: a tények

C-1 500 méter (19 induló): előfutamok (péntek: 15:18, 15:24, 15:30), középfutamok (péntek: 17:00, 17:06), döntő (vasárnap: 12:11)

C-1 1000 méter (17 induló): előfutamok (péntek: 9:28, 9:35), középfutam (péntek: 11:14), döntő (szombat: 14:20)

C-1 5000 méter (14 induló): döntő (vasárnap: 16:04)

C-4 500 méter, mix (9 egység): előfutamok (szombat: 10:42, 10:48), középfutam (szombat: 17.30), döntő (vasárnap: 14:39)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában