Rali

2024.09.02. 18:03

Csábító a magyar bajnoki cím

Csomós Miklós és Nagy Attila jó helyzetben várja a hétvégi aszfaltos futamot, Győrben sok kérdésre választ kaphatunk.

Fotó: Marosréti Ervin

Megvan a lehetősége annak, hogy idén ismét vármegyénk adja a magyar rali bajnokot. Négy versenyhétvégét követően ugyanis az éves pontversenyt Csomós Miklós és Nagy Attila vezeti, de a negyedik helyen álló Német Gábor, Németh Gergely kettős sem tett le még az eredményes hajráról. Csomósék nyilván sokkal kedvezőbb helyzetből várják az újabb megmérettetést, ráadásul a sárospataki ralis címvédőként érkezik vissza Győrbe. A Rába-parton ugyanis 2023-ban Bán Viktorral az oldalán győzni tudott, most pedig arra készül, hogy Nagy Attilával is bezsebelje a győztesnek járó serlegeket, pontokat. Ehhez persze tudásuk legjavát kell nyújtani az előttünk álló hétvégén, hiszen kihívókban bővelkedik az élmezőny. Ugyanezzel a szándékkal áll rajthoz Velenczei Ádám, Turán Frigyes, Német Gábor és Klausz Kristóf is.

Megvan a motiváció

- Az elmúlt időszakban most érzem magam a leginkább motiváltnak - fogalmazott kérdésünkre Csomós Miklós. - Az évünk nemzetközi vonalon nem a terveknek megfelelően alakult, ezért a Mecsekben és Székesfehérváron sem olyan elánnal versenyeztem, mint ami tőlem korábban megszokott volt. Most viszont egészen más a helyzet. Hosszú idő telt el az utolsó futam óta, így már nagyon várom, hogy elkezdődjön a következő verseny. Ennek megfelelően gőzerővel készülünk. Belső kamerás felvételek tömkelegét néztük meg, még akkor, ha a tavalyi programhoz képest bőven lesz változás. A legnagyobb átlagsebességű gyorsasági kikerült, helyette kanyargósabb, technikásabb szakaszt talált a rendező. Ez mindenképpen jó hír, mert nem szeretek sokáig leszabályzáson autózni.

Csomósék motivációját pedig az is magasabb szintre emeli, hogy közös pályafutásuk során először megszerezhetik meg az abszolút magyar bajnoki címet. Vagy most, vagy az októberi szezonzárón. A hazai legendák közé csatlakozni értelemszerűen hatalmas megtiszteltetés lenne a kettős számára, ehhez viszont maximumot kell nyújtaniuk már Győrben is.

Nyomják a célig

- Elméletileg a taktika is előkerülhet a hétvégén, de ezzel van egy kis gond. Azok nem mi vagyunk. Amikor megkapjuk a zöld jelzést akkor teljes fordulaton megyünk mindaddig, míg le nem intenek - folytatta Csomós Miklós. - Most viszont valóban előfordulhat, hogy ésszel kell ralizni, mert egy értékes helyezés, a pontszerzés többet érhet, mintha ésszerűtlen kockázatot vállalunk. Majd meglátjuk, mit hoz a hétvége, igyekszünk alkalmazkodni az éppen aktuális helyzethez. Az autónk elkészült, a csütörtöki hivatalos teszten mi is részt veszünk, mert nagyon sok feladatunk van. A Fabiával kapcsolatban ugyanis egy rúgócserén kívül még semmit nem próbáltunk ki. Alapvetően van mit tanulnunk, úgyhogy ezt a folyamatot is el kell kezdenünk úgy, hogy közben eredményesek is legyünk.

Kettős cél

Csomós Miklós és Nagy Attila célja az év hátralévő részében kettős. Egyrészt pályafutásuk során először megszerezni a magyar bajnoki címet, másrészt sportszakmai szempontból előkészíteni a következő évadot, amely a tervek szerint ismét az ERC-ben lesz.

 

A HUMDA ORB1 állása négy futamot követően

1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia Evo) 122 pont

2. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Volkswagen Polo R5) 103 pont

3. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) 96 pont

4. Német Gábor, Németh  Gábor (Skoda Fabia RS Rally2 Evo) 85.5 pont

5. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo) 77 pont

6. Tóth Tibor, Szabó József (Skoda Fabia R5) 71 pont

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában