2024.09.13. 11:41
Ránk figyel a teljes sakkvilág
Szűkebb pátriánkban élőben kommentálják a budapesti olimpia történéseit a játék barátainak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Sakkszövetség főtitkára, egyben a DVTK szakosztályvezető-nemzetközi mestere megírta levelét: „Kedves sakkbarátok, érdeklődők! A fordulók alatt, a kezdésekhez igazodva különböző helyszíneken biztosítjuk a Budapesten zajló olimpia eseményeinek követését versenyzők kommentálásával, amatőr háziversenyekkel és délutáni játékkal” – adta hírül Zámbó Zoltán.
Óriási fegyvertény
„Érzékeljük és érzékeltetjük a műfaj kedvelőivel, hogy sportdiplomáciai szempontból óriási fegyvertény ez a gigászi rendezvény – folytatta a tisztségviselő, majd hozzátette: – A tornával elértük, hogy Magyarország újra világszintű érdeklődés középpontjába került. A hatvannégy kockás versenysorozat hatalmas lehetőséget ad az örökre szóló személyes élmények gyűjtésére, ennek jegyében természetesen Észak-Magyarországról és Miskolcról is nagyon sokan utaznak a fővárosi BOK-csarnokba. A műfaj krémjét látni már önmagában is felejthetetlen látványosság, játékuk pedig maga lesz a zene, ha pedig valamelyik világnagyságtól sikerül aláírást kapunk, akkor ez habként kerül a tortánkra! Az eredményekről pedig csak annyit, hogy akármelyik helyet csípik majd el a csapataink, mi, magyarok már nyertesei vagyunk ennek az olimpiának.”
Hol és mikor?
A vármegyei szövetség sakkolimpiai rendezvényei az egyes fordulók kezdéseihez igazodnak:
Szeptemper 14: DVTK Medical (Miskolc, Andrássy u. 94.)
Szeptember 15: DVTK Medical
Szeptember 16: DVTK Medical
Szeptember 18: DVTK Medical
Szeptember 19: Edelényi Közösségi Ház (Kenderföldi u. 12/A)
Szeptember 20: Miskolci KisBocsok (Miskolc, Győri kapu 24/b)
Szeptember 21: Szerencs VSE (Szerencs, Kossuth Lajos utca 19, középiskolai kollégium)
Szeptember 22: DVTK Medical