2020.11.13. 09:30
A rendőrökre rántotta a kormányt
Őrizetbe vették a férfit, aki a kijárási korlátozás alatt, ittasan veszélyeztette a rendőröket.
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés bűntettének és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének elkövetése miatt hallgatta ki gyanúsítottként a 30 éves férfit. A megalapozott gyanú szerint az elkövető november 7-én a kora hajnali órákban ittas állapotban, érvényes vezetői engedély nélkül, a kijárási korlátozást figyelmen kívül hagyva közlekedett gépkocsijával egy borsodi kisvárosban.
A rendőrök intézkedni akartak vele szemben, de a férfi nem állt meg, hanem az általa vezetett autóval menekülni kezdett. Egy hirtelen mozdulattal erőteljesen a rendőrautó felé kormányozta autóját, veszélyeztetve ezzel a rendőröket. A szolgálati gépjárművet vezető rendőr az ütközést csak hirtelen balra kormányzással és fékezéssel, az útpadkára történő lehaladással tudta elkerülni.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség szombaton gyanúsítottként hallgatta ki a büntetett előéletű férfit és elrendelte őrizetét.
A gyanúsított az őrizet elrendelése ellen panaszt nem jelentett be, ugyanakkor védőjével együtt a gyanúsítás ellen indokolás nélküli panaszt tett, és tagadta a bűncselekmény elkövetését. A férfit közlekedési szabálysértések miatt korábban már többször elmarasztalták, jogosítvánnyal sosem rendelkezett, ennek ellenére állítása szerint gyermekkora óta rendszeresen vezetett. A nyomozó ügyészség indítványt tett az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatására.