2020.11.11. 15:00
Négy gyereket rabolt ki Miskolcon
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt a 34 éves férfi ellen rablás bűntette miatt.
Forrás: Shutterstock/illusztráció
Egy bevásárlóközpontban találkozott össze a szendrői vádlott falubeli ismerőseivel, négy kiskorú fiúval egy júniusi estén Miskolcon. Rájuk köszönt, ők is üdvözölték, de ismerve előéletét, kerülték a vele való kapcsolatfelvételt, és inkább az éttermi részen az egyik asztalhoz ültek.
A vádlott azonban odament hozzájuk, és azt mondta nekik, hogy „dobjanak neki össze pénzt”. Ez a kijelentése még nem volt fenyegető. A fiúk azt mondták, hogy nincs pénzük, erre a vádlott azt válaszolta, hogy akkor megvárja őket a bejáratnál.
A négy kiskorú el akarta kerülni az újabb találkozást, ezért az épületet a parkoló irányába hagyták el, és gyalog elmentek a vasúti pályaudvarra. Miután már megvásárolták a vonatjegyeket, egy vágány melletti padra ültek, amikor meglepetésükre megjelent a vádlott, és közölte velük, hogy nem tudnak túljárni az eszén, és most már agresszívan követelte tőlük, hogy adjanak neki pénzt.
Ismét azzal feleltek, hogy nincs náluk, mire a vádlott egyre idegesebb lett, és azzal fenyegetőzött, hogy mindegyikőjüket át fogja kutatni, és ha pénzt talál náluk, azt elveszi és megveri őket. A kiskorú sértettek ettől annyira megijedtek, hogy egyikük elővette a pénztárcáját, és átadott egy ezrest a vádlottnak, aki ezzel megelégedve távozott.
A többszörös visszaesőnek minősülő és azóta más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott vagyonelkobzás elrendelésével.