2020.11.15. 15:30
Vasvillával fenyegették a rendőröket
Előkészítő ülésen született döntés a rendőrökre támadó két férfi büntetőügyében.
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
Hívás érkezett a rendőrségre idén márciusban a bíróság által megállapított tényállás szerint: az egyik vádlott késsel fenyegette a bejelentőt. Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei a helyszínre mentek, és intézkedni kezdtek a vádlottal szemben, de ő trágár szavakkal illette a rendőröket, és nem volt hajlandó igazolni magát. Időközben a helyszínre érkezett további két férfi, akik maguk is bekapcsolódtak a járőrök szidalmazásába, kutyának nevezték őket és követelték, hogy hagyják el a helyszínt.
Az intézkedés során egyikük megragadta a rendőr karját, így akadályozva a járőrök munkáját, őt csak a könnygáz alkalmazása tartotta vissza tettétől. Időközben még egy vádlott érkezett a helyszínre, ahol továbbra is megöléssel fenyegették a rendőröket. Később vasvilla és fejsze is előkerült, miközben a vádlottak folyamatosan becsületsértő kifejezéseket kiabáltak a rendőröknek. A vádlottakat családtagjaik ugyan próbálták visszatartani, azonban mindaddig folytatták, míg a rendőri erősítés meg nem érkezett. A rendőrök intézkedésük során hivatalos személynek tekintendők.
A Szikszói Járásbíróság az előkészítő ülésen két vádlott bűnösségét állapította meg. Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egyiküket 3 év 10 hónap, a másikat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Enyhítő körülmény volt, hogy a vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerték. Ám fellebbeztek, ezért a bíróság döntése nem jogerős. A bíróság további két vádlott ügyében december 14-én folytatja az eljárást.