napelemes rendszer

2021.10.12. 15:30

Napelempark a megyei kórházban

Befejeződött az 1020 darabból álló napelemes rendszer kiépítése a megyei kórházban.

Balogh Csilla

Fotó: Ádám János

„Ma már a kórház teljes energiafelhasználásának érzékelhető részét biztosítják a megújuló energiaforrások” – emelte ki dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Breitenbach Sándor műszaki igazgató a beruházásról elmondta, hogy a 2019-ben indult beruházás 174 millió forint uniós forrásból és mintegy 50 millió forintos kórházi önrésszel, bruttó 225 millió forintból valósult meg. Az összességében 1020 darabból álló napelemes rendszer a megyei kórház villamosenergia-felhasználásának mintegy 4 százalékát fedezi, ami évente 20-22 millió forint megtakarítást jelent.

Garantált élettartam

A napelemek élettartama 25 évig garantált, és még ekkor is a teljesítőképességük 80-85 százalékát képesek biztosítani. 2015 óta a tagkórházakban is mintegy 5960 darab napelemet telepítettek uniós és állami támogatással, amelyeknek az összes villamos teljesítménye 1,6 megawatt. Ez az éves energiafelhasználás 8-9 százalékát fedezi, ami 45-50 millió forint megtakarítást jelent az intézménynek.

„Környezetünk egyre nagyobb szennyezésnek van kitéve, így ma már egyértelmű, hogy a megújuló energiaforrások felé fordulunk. A napenergia vitathatatlan előnye, hogy a világ minden pontján hozzáférhető, és garantáltan környezetbarát. A jövőben a fotovoltaikus villamosenergia-termelés válik a megújulóenergia-termelés központi elemévé, mivel környezetkímélő, és nem okoz környezeti ártalmakat. Egyrészt hozzájárul a CO2-kibocsátás korlátozásához, másrészt hazai természeti erőforrásnak is tekinthető. A jelenleg elérhető legzöldebb megoldás arra, hogy fedezzük elektromosenergia-szükségletünket, ami bármely évszakban a rendelkezésünkre áll. A klímaalkalmazkodás és klímaváltozás megelőzését szolgáló tevékenységek elősegítése érdekében a megyei önkormányzat célja egyfelől a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása és működtetése, másfelől a megyei klímastratégia kidolgozása és végrehajtása” – fogalmazott Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke.

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban a kormány intézkedéseinek köszönhetően stabilitás következett be az emberek életében, az életszínvonal pedig emelkedett hazánkban, és az ország gazdasági teljesítménye is kiemelkedő.

Emlékeztetett azonban arra is, hogy januártól béremelésben részesülnek az ápolók, a kulturális és a szociális szférában dolgozók, valamint a tanárok is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában