Nagyvilág

2013.03.18. 14:11

Hírességek "felbérlésével" befolyásolja a közvéleményt a kínai központi televízió

Sanghaj, 2013. március 18., hétfő (MTI) - A kínai központi televízió helyi hírességeket vett rá arra, hogy saját véleményüknek álcázott blogbejegyzésekben keljenek ki az Apple vállalat ellen, ezzel kedvezve az amerika cég hazai versenytársainak.

Sanghaj, 2013. március 18., hétfő (MTI) - A kínai központi televízió helyi hírességeket vett rá arra, hogy saját véleményüknek álcázott blogbejegyzésekben keljenek ki az Apple vállalat ellen, ezzel kedvezve az amerika cég hazai versenytársainak.

Az eset a központi televízió, a CCTV fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásához kapcsolódik. Az idei műsorban a televízió egyebek között az amerikai Apple vállalat gyakorlatát vette nagyító alá, azt állítva, hogy a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció.

A milliók által követett műsor idején az internetezők a kínai mikroblogokon is megvitatták a látottakat, köztük - szokásos módon - számos híresség is elmondta a véleményét.

A kommentelők között írók, újságírók, művészek, bloggerek is az Apple ellen rohantak ki. Így tett Peter Ho tajvani színész is, aki ugyanakkor a vállalatot és annak gyakorlatát elítélő mikroblogbejegyzése utolsó sorában egy oda nem illő félmondatot is írt: "8 óra 20 perc körül nyilvánosságra hozni". A színész több mint ötmillió követője perceken belül reagált az üzenetre, azzal gyanúsítva Hót, hogy az nem saját véleményét, hanem egy, a televízió által előre megírt kritikát közvetít, vagyis a CCTV Apple-ellenes kampányának részeként szítja tovább az éterben a tüzet a vállalat ellen. A színész két óra elteltével törölte a bejegyzést, azt állítva, hogy valaki feltörte mikroblog-fiókját, s a nevében közölte az üzenetet, hogy így ártson neki.

Az élelmes internetezők ugyanakkor felfigyeltek arra is, hogy számos híresség írt bejegyzést 8 óra 20 perc táján, mindnyájan az Apple-t kritizálva üzenetükben. Sokan csalódottságuknak adtak hangot a "tényfeltárónak" mutatkozni akaró CCTV-vel kapcsolatban, elítélve azt az internetező közvélemény "alattomos befolyásolásáért". Sokan vetették fel azt az elgondolást is, hogy a CCTV végső soron az adással és a kritika felhangosításával a külföldi versenytársaktól akarja megszabadítani a hazai cégeket. A téma az elmúlt napok legvitatottabbja volt még hétfőn is, több mint kétmillió bejegyzést számlálva a Sina mikroblogon.

Az érintett hírességek mindegyike tagadta a vádakat, közben ugyanakkor Kaj Fu-li, a tavaly a Sinán legbefolyásosabbnak megválasztott, szókimondásáról ismert blogger, a Google Kína volt vezérigazgatója elismerte: korábban őt is megkereste a CCTV, hogy programjaihoz kapcsolódóan blogolásra bírja. A blogger ugyanakkor elutasította a "felkérést", mondván csak releváns témákról hajlandó vitát generálni.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!