Ország-világ

2020.12.13. 15:25

Menczer: meg akarta úszni a vámvizsgálatot a baloldali csempészbotrány főszereplője (videó)

A beregszászi konzulátus munkatársának adta ki magát.

Nyilvánvalóan meg akarta úszni a vámvizsgálatot a baloldali csempészbotrány főszereplője, amikor a beregszászi konzulátus munkatársának adta ki magát – mondta a közösségi oldalára feltöltött vasárnapi videójában a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás az MSZP-s Legény Zsolt állítását hazugságnak minősítette. Az ukrán vámosoknak a konzulátus munkatársai maguk is elmondták, hogy nem náluk dolgozik – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Legény Zsolt az MSZP kérésére kapott diplomataútlevelet, márpedig – mint fogalmazott – a pártot az egész baloldallal együtt közismerten Gyurcsány Ferenc irányítja. Fontos lenne tudni, kiket érint még a csempészbotrány, az abból származó milliókból hányak kaptak, és hányan akartak kapni – hangzott el a videóban. Menczer Tamás megismételte: „nincs két baloldal, egy baloldal van. Hazugok, tolvajok, seftesek”.

A szocialista politikus csütörtökön bukott le a magyar-ukrán határon. Autója cigarettával volt tele, de állítása szerint ő maga nem tudott erről. Legény Zsolt korábban az MSZP országgyűlési képviselője, valamint a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöke volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában