Kisállat

2024.08.23. 08:00

A kutyák „szuperképességei”

Négylábú barátaink sokkal többet tudnak, mint gondolnánk.

Édes Richárd

Marvel-hősök is lehetnének, olyan képességeik vannak

Forrás: Shutterstock

Fotó: Rafael de Gracia

Az agyuk egyik része kifejezetten a szagok elemzésére specializálódott, és legalább a negyvenszerese a miénknek. Vagyis jóval több szagot képesek felfogni és értelmezni, mint amit az ember valaha is tudna. Ezért olyan ügyesek a kutyák az emberek és a drogok keresésében (bár utóbbi esetben már különleges kiképzésben részesülő kutyákról beszélünk). Ráadásul vannak orvosi felderítő kutyák is, amik kifejezetten az orvosi problémák „kiszagolásában” tehetségesek. Mert olyan kifinomult szaglással rendelkeznek, hogy a maguk módján azonosítani tudnak egy betegségállapotot, és figyelmeztetik az embert ennek veszélyére.

A kutya a szaglásra támaszkodva találja meg a táplálékát, és ugyanez a képesség hívja fel a figyelmét a rá leselkedő veszélyre is, azért szimatolnak ennyire sokat. Lélegzésük közben könnyűszerrel fel tudják dolgozni, hogy pontosan minek a szagát érzik.

Úszás, gyorsaság és másfajta izzadás

Nem minden blöki szereti a vizet, ám több kutyafajta mesterien úszik. Az újfundlandi kutyák például olyan leleményesek benne, hogy régóta vízimentő kutyaként segítenek a bajbajutottakon.

Emellett léteznek extra gyors ebek, hiszen ugató kedvenceink arra születtek, hogy fussanak és más állatokat üldözzenek. Az agár a leggyorsabb kutyafajta: a futás megkezdése után akár másodpercek alatt elérheti a 45 mérföld/órás csúcssebességét. A gepárd ehhez képest nagyjából 78 mérföld/órás sebességre képes a gyorsulásban, ám ezt csak 30 másodpercig tudja fenntartani. Az agarak ebben jobbak náluk, akár 7 mérföldön át 35 mérföld/órás sebesség felett tudnak futni.

Az ebek izzadása teljesen különbözik az emberekétől. Egyáltalán nem lesz ilyenkor nedves a hónaljuk, mert az ember vizes folyadékot izzad, hogy lehűljön, míg a kutya ezzel szemben feromonokkal teli olajos anyagot termel, amit emberi orral nem tudunk érzékelni. A kutyáknak csak a mancsuk izzad ugyanúgy, mint az embereké, ezért leginkább zihálnak, hogy lehűtsék a testüket a nagy melegben.

Éles hallás, intelligencia és mozgékony fül

Nemcsak az orruk, de a hallásuk is extra érzékeny. Ami azt jelenti, hogy az embernél jóval magasabb frekvenciákat is hallanak, és sokkal messzebbre is hallanak nálunk. Ez a tulajdonságuk szintén szerepet játszik abban, hogy nagyszerű kereső- és mentőkutya válhat belőlük. Leginkább az orrukat használják a nyomkövetésre, ezt azonban a hallásuk is nagyban segíti.

A kutyák füle folyamatosan mozog. Ez sem véletlen, hiszen összesen 18 izom segíti fülük lendületben tartásában. Így könnyen meg tudják változtatni a fülük irányát, élesebben hallják az őket körülvevő zajokat. A fül még abban is segít, hogy kifejezésre juttassa a gazdi felé, hogyan érzi magát a kis kedvence. A kutyák testbeszédében kulcsszerepet játszik a fülük, és a többi ebbel is létfontosságú a „füles kommunikáció”.

A kutatásból kiderült, hogy a kutyák sokkal értelmesebbek, mint azt korábban gondoltuk. Nagyjából 100 szót és gesztust tudnak megtanulni, a megértési képességeik pedig egy kétéves gyermekének felelnek meg. Azonban sokkal könnyebb az ebeket tanítani, mint egy kétéves gyerkőcöt. Azért tudják őket segítő állatként használni, mert nemcsak okos, hanem nagyon hűséges állatok is egyben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában