Kisállat

2024.08.23. 10:00

Három kutyus közül választhat most

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány minden héten ajánl három kis kedvencet leendő örökbefogadóknak.

Boon.hu

Emődi Picurka: 2 éve került a menhelyre Emődről. A gazdáit kilakoltatták, Picurka pedig az utcára került vemhesen, szőrhiányosan. Eleinte nagyon félt tőlünk, de szépen lassan megbarátkozott velünk. Picurka kb 6 éves, nagyon kedves és barátságos kutyalány, de sajnos epilepsziás. Szerencsére csak ritkán, és enyhe rohamai vannak, de emiatt sajnos mindig visszaléptek az érdeklődők. Pedig Picurka mérete miatt is, akár lakásban is tartható lenne, általában szobatiszta is. 

 

Murphy: 1 év körüli, ivartalanított kankutyus. Csavargásai során felakadhatott valahová, mert egy egészen nagy szakított sebbel a hátán érkezett hozzánk még június elején. Azóta már majdnem teljesen helyrejött, csak a nagy heg éktelenkedik a hátán. Murphy szobatiszta, szépen sétál pórázon, nagyon emberközpontú. Inkább egyedüli kutyának ajánljuk, lakásba vagy benti-kinti tartással fogadható örökbe.

 

Igrici: körülbelül 4 éves ivartalanított kutyafiú. Az autópálya lehajtónál csellengett már egy ideje lesoványodva, amikor valaki felfigyelt rá és értesített minket. Igrici eleinte nagyon félénken és tartózkodóan viselkedett, de egy kis idő múlva megértette, hogy nem fogjuk bántani, és szépen megbarátkozott velünk. A kutyák társaságát nem igazán keresi, az emberrel is óvatos eleinte. Szeret pórázon sétálni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában