2024.09.15. 21:15
Így ünnepeltük húsz éve az autómentes napot
A negyedik alkalommal rendezték meg húsz évvel ezelőtt a mobilitás napot, sok-sok pogrammal. Lesz az idén is.
Az autómentes napok programoknak évtizedek óta fontos része Európa szerte a Critical Mass, azaz a kerékpáros felvonulás.
Fotó: MW
Negyedszer csatlakozott a megyeszékhely az európai kezdeményezéshez, így negyedszer rendeznek Autómentes napot szeptember 22-én Miskolcon (is)
- számolt be az akkori tervekről előzetesen 2004. szeptember 17-én, azaz húsz évvel ezelőtt az Észak-Magyarország. A napon azt tervezték, hogy lezárják a közúti forgalom elől a Hősök terét és környékét (csak a buszok haladhatnak át, ugyanakkor viszont a tömegközlekedés aznap az összes vonalon ingyenes). Versenyt terveztek azoknak, akik egy igazi busz oldalát szerették volna kifesteni; azoknak, akik alternatív közlekedési eszközt használnának, és a szervezők bíztak benne, hogy a csoportos buszhúzási versenyre is befut kellő számú nevezés.
Az autómentes nap egyébként a Mobilitás hét rendezvénysorozatába illeszkedett már akkor is, amelyet egész napos fesztivál zárt négy nappal később a Hősök terén.
Mobilitás hét (vagy nap?) lesz az idén is, a programok szeptember 16-án, azaz holnap várják az érdeklődőket.