Aluinvent-DVTK

2019.09.28. 13:00

A kötelezőt hozták, bajnokit nyert a DVTK

A jövő hét szerdai Euroliga-selejtező előtt energiatakarékosan játszott a DVTK.

Berecz Csaba

Hozták a kötelezőt (Illusztráció)

Forrás: ÉM-archívum

A női kosárlabda NB I. nyitófordulójában péntek este az Aluinvent-DVTK a TFSE-MTK vendége volt Budapesten a városmajori csarnokban. A piros-fehérek ellenfele az NB I./B-ből feljutott főiskolások és az NB I./B-be kiesett MTK „összeolvadásából” létrejött gárda volt, több légióssal a soraiban.

Lelkesen

Az első negyedben a lelkesen, nagy akarással küzdő hazai együttes sokáig tartani tudta a lépést a Diósgyőrrel, az előzetes várakozásokkal ellentétben a piros-fehérek nem voltak képesek megnyugtató előnyre szert tenni. 0–4 után 7–7, a játékrész közepén pedig 9–9 volt az állás, nem sokkal később pedig fővárosi vezetést mutatott az eredményjelző (12–11). Innen a DVTK következett, de Morrison közelije, Skoric triplája és Kiss A. centergólja után (12–18) volt hit a hazaiakban, és a negyed hajrájában elért Bernáth-triplával három pontra feljöttek (19–22).

A második játékrészben nagyot változott a játék képe, a Diósgyőr keményebb, határozottabb védőjátékkal rukkolt elő. Ennek a negyednek az elején a pontkülönbséget tekintve még nem volt látszatja, mert a vendégek dobásai nem voltak pontosak. A 14. minutában Skoric hármasa és Morrison duplája után Doktor még betalált, de ez volt ebben a játékrészben a fővárosiak utolsó akciógólja (22–29). Egy büntetővel még hat pontra csökkent a két fél közötti különbség, de a negyed második felében már záporoztak a diósgyőri gólok. A 17. percben Goree találatával lett közte tíz (23–33), a negyed végén az alaposan belelendülő Szűcs R. pontjaival pedig húsz fölé növelte előnyét a DVTK (25–46).

Fordulás után

A térfélcserét követően a TFSE-MTK légiósai próbálták csökkenteni a különbséget, de az csak szépen lassan sikerült nekik, hét perc alatt 6 egységet faragtak (40–55). A vendégek edzője nyolc játékost forgatott, hiszen a sérülése után visszatérőben lévő és az élvonalban még rutintalan Frindt, valamint a sérülés miatt még nem bevethető Kányási nem jutott szóhoz. A játékrész utolsó percében kis híján Cziczás edző sem, amikor C. Jenkins triplája után egy számjegyűre csökkent a különbség (48–57).

A 12 ponttal elvesztett harmadik menet után Skoric, Pusztai és Morrison gondoskodott arról egy-egy akciógóllal, hogy nehogy vérmes reményeket tápláljon a TFSE-MTK (48–63). A hazai együttes csak elvétve tudott akciógólt szerezni az ismét koncentráltan játszó vendégek ellen. A 37. percben a TFSE-MTK edzője időkéréssel, az ez alatt osztott tanácsokkal próbált ezen változtatni (56–74). Ennek azonban különösebb jelentősége nem volt, ugyanis ekkor már régen biztos volt a DVTK sikere. A meccs végén pedig Frindt is a pályán ünnepelhette a győzelmet, hiszen a végjátékban szóhoz jutott.

Jegyzőkönyv: TFSE-MTK – Aluinvent-DVTK 66-83 (19-22, 6-24, 23-11, 18-26)

Budapest, 150 néző. V.: Frányó, Balogh Gy., Szilágyi.

TFSE-MTK: C. JENKINS (19/6), Bernáth (5/3), Süle (8), A. JENKINS (23/33), Arsenic (2). Csere: Doktor (6/3), Miháczi (1), Németh (2), Kovács V. (-), Boros (-), Herman (-). Vezetőedző: Magyar Bianka.

Aluinvent-DVTK: Medgyessy (9/6), Pusztai (10), SKORIC (21/6), Goree (12), MORRISON (16/3). Csere: Zele (-), Szűcs R. (9), Kiss A. (6), Frindt (-). Vezetőedző: Cziczás László.

Kipontozódott: Goree a 40. percben.

Magyar Bianka: – Nagy megtiszteltetés, hogy a DVTK ellen kezdhettük a bajnoki szezont. Hazai pályán küzdöttünk az egész meccs alatt, de még nem álltunk teljesen össze, és leszünk még jobbak a folytatásban.

Cziczás László: – Ahogy szokták mondani: a kötelező győzelmek a legnehezebbek. A szerdai mérkőzésünk azért még benne volt a lányokban, a rotációnk sem elég bő, de persze később még változni fog. Most van egy szusszanásnyi időnk a szerdai Euroliga-selejtező visszavágó előtt, ami remélem, hogy hasznunkra lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában