2024.07.17. 19:30
A Diósgyőr lemondta a meccset
Meccs nélkül maradt szerdán a Putnok FC labdarúgócsapata (is).
A putnokiak csak a bajnoki nyitányon mérkőznek meg a diósgyőriekkel
Fotó: Vajda János
Két vármegyei együttes játszott volna felkészülési mérkőzést egymás ellen, szerdán este, de a vendégek lemondták a meccset, így elmaradt a két NB III-as gárda, a Putnok FC és a Diósgyőri VTK tartalék F4R csatája.
Ám túl sokat nem kell várni arra, hogy egymás ellen lépjenek pályára, ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség tervezett csoportbeosztása, és sorsolása alapján, a két együttes a harmadosztály Észak-keleti csoportjának, jövő vasárnapi nyitányán, Putnokon egymás ellen küzdhet.
Ennek a bajnokinak a főpróbáit a hét végén tartják a csapatok, a DVTK tartalék F4R a tervek szerint szombaton délelőtt 11-től a szintén csoporttárs Debreceni VSC tartalékot fogadja felkészülési találkozón, míg a Putnok FC vasárnap 17-től, zárt kapus edzőmeccsen a szintén NB III-as Kecskeméti TE tartalék gárdáját látja vendégül.