Egyetemi sport

2024.07.20. 15:11

Méltó módon képviselték a Miskolci Egyetemet

Újabb két sportág küzdelmei fejeződtek be az Európai Egyetemi Játékok miskolci helyszínén.

A miskolci Tóth Vanda az 5. helyen végzett

Fotó: Magánarchívum

A házigazda Miskolci Egyetem két sportolóval képviseltette magát az Európai Egyetemi Játékok (EUG) karate versenyein. Tóth Vanda rendkívül színvonalas teljesítménnyel az előkelő 5. helyet érdemelte ki, míg Dávid Kira Jázmin a nemzetközi rutinszerzésre használta fel a rangos eseményt. 

A Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok (EUG) karate versenyeit július 16-18-a között rendezték meg a Miskolci Egyetem Körcsarnokában.

– Összességében hatalmas nagy élmény volt számomra az Egyetemi Játékok, úgy érzem mindent beleadtam – mondta Tóth Vanda, a verseny után. – Ezen túlmenően csalódottság is maradt bennem, hiszen érmet szerettem volna nyerni. Sikerült legyőznöm a korosztályos Európa-bajnokot, aminek nagyon örültem. A mezőnyöm tele volt ügyes és eredményes versenyzővel. A hazai pályán való szereplés jó hatással volt rám, sok támogatást kaptam a családomtól, barátaimtól. A miskolci EUG egy felejthetetlen emlék marad számomra. 

Dávid Kira Jázmin így összegezte a szereplését:

– Hatalmas élmény volt számomra a verseny, mivel most először vettem részt ilyen nagy megmérettetésen. Ráadásul még emlékezetesebbé tette ezt az, hogy esténként lehetőség nyílt számunkra, hogy együtt ünnepelhessünk más-más nemzetekkel, ellenfelekkel. A küzdelem során rengeteg érzés jött elő bennem, úgy éreztem nem csak az ellenfelemet kell legyőzni, hanem saját magam ellen is ki kell állnom. Bőven kaptam támogatást, mind a családomtól, mind számtalan szaktársamtól, akik kijöttek és ösztönöztek a meccsek alatt.

Edzői értékelés

Kis Virág két sportoló edzője, a miskolci Justitia Fuji-Yama SE trénere a következőket nyilatkozta:

– Nagy örömünkre szolgált, hogy miskolci egyesületünk két versenyzője is hazai pályán a Miskolci Egyetemet képviselhette ezen a grandiózus eseményen, amelyre korábban még nem volt példa. Vanda már több alkalommal vett részt egyetemi játékokon, ezért rutinosabbnak számított, míg Kira első ízben lépett tatamira ilyen nagy rendezvényen. Mindketten keményen készültek hónapokon át, igyekeztek beleadni mind a felkészülésbe, mind a versenyzésbe a tőlük telhető legtöbbet. Az edzői teammel elégedettek vagyunk a szereplésükkel. Vanda közel állt az éremszerzéshez ebben a nívós mezőnyben és a magyar sportolók közül ő végzett a legelőkelőbb helyen kategóriájában, ötödikként pontszerző lett. Kira versenyrutinja jóval kisebb, de ő is méltán képviselte a Miskolci Egyetem színeit.

Miskolci végeredmények

Karate
Női
Kata: 1. Natacha Fernandes (University of Lisbon, portugál), 2. Maria Carolina Gabriel Cardoson (University of Porto, portugál), 3. Kethleen Vincent (National Institute of Applied Sciences Lyon, francia), Elena Roversi (University of Ferrara, olasz).
Kata, csapat: 1. University of Porto (portugál), 2. University of Nottingham (brit), 3. University of Valencia (spanyol) és Eötvös Loránd Egyetem. 
Kumite, -50 kg: 1. Dicle Beyazit (Istanbul Aydin University, török), 2. Irene Kontou (University of Cyprus, ciprusi), 3. Muserref Müşerref Özdemir (Istanbul Aydin University, török) és Natalia Vargova (University in Trnava, szlovák).
Kumite, -55 kg: 1. Gulsah Uyumaz (Istanbul Aydin University, török), 2. Szodorai Bianka (Eötvös Loránd Egyetem), 3. Wiam Koubiss Ajoub (University of Barcelona, spanyol) és Sofia Verdes Lindez (University of Granada, spanyol).
Kumite, -61 kg: 1. Jasmine Pomeroy (University of Warwick, brit), 2. Mar Trenado Martinez (University of Granada, spanyol), 3. Tricya Sombe (University of Paris Saclay, francia) és Elmedina Istogu (University of Prishtina, koszovói).
Kumite, -68 kg: 1. Madeleine Schroeter (University of Jena, német), 2. Vlera Qerimi (University of Prishtina, koszovói), 3. Ilma Rahmanovic (University of Sarajevo, bosnyák) és Angela Mojsovska (Saints Cyril and Methodius University of Skopje, macedón).
Kumite, +68 kg: 1. Theodosia Giamouki (University of Cyprus, ciprusi), 2. Fortesa Orana (University of Prishtina, koszovói), 3. Niamh Junner (University of Glasgow, brit) és Lora Ziller University of Linz, osztrák). 
Kumite csapat: 1. University of Pristina (koszovói), 2. Istanbul Aydin University (török), 3. National University of Physical Education and Sport (román) és Azerbaijan Sport Academy (azeri).
Férfi
Kata: 1. Petru Comanescu (Bucharest University of Economic Studies, román), 2. Vladimir Mijac (Adriatic University Bar, montenegrói), 3. Cristian Serra (University of Parma, olasz) és Kutluhan Kutluhan Duran (Istanbul Aydin University, török).
Kata, csapat: 1. Istanbul Aydin University (török), 2. Gazi University (török), 3. Polytechnic University of Bucharest (román) és University of Nottingham (brit).
Kumite, -60 kg: 1. Farid Savadov (Azerbaijan Sport Academy, azeri), 2. Kiss András Lászlo (Corvinus Egyetem) 3. Dominik Imrich (Economic University in Bratislava, szlovák) és Burak Ozdemir (Gazi University, török)
Kumite, -67 kg: 1. Nichols-izaguirre Dávid Enrique (Eötvös Loránd Egyetem), 2. Béres Botond Istvan (Budapest Business School), 3. Andre Luis (University of Lisbon, portugál) és Andrej Tvrdon (University of Linz, osztrák).
Kumite, -75 kg: 1. Petar Zaborski (St. Kliment Ohridski University of Bitola, macedón), 2. Tim Steiner (Baden-Wuerttemberg Cooperative State University Stuttgart, német), 3. Raffaele Di Gioia (University of Fribourg, svájci) és Tiago Duarte (Nova University of Lisbon, portugál). 
Kumite, -84 kg: 1. Nikola Malovic (University of Montenegro, montenegrói), 2. Hamza Turulja (University of Sarajevo, bosnyák), 3. Jose Miranda (Nova University of Lisbon, porugál) és Dvořák Ádám Levente (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem).
Kumite, +84 kg: 1. Danilo Bozhovikj (Saints Cyril and Methodius University of Skopje, macedón), 2. Tomas Kosa (Comenius University, szlovák), 3. Kadir Furkan Genç (Istanbul Aydin University, török) és Jachym Tinavsky (Czech Technical University, cseh).
Kumite, csapat: 1. Istanbul Aydin University (török), 2. Azerbaijan Sport Academy (azeri), 3. Istanbul Kent University (török) és University of Granada (spanyol).

Röplabda
Női: 1. University of Bologna (olasz), 2. University of Zagreb (horvát), 3. Ovidius University (román).
Férfi: 1. University of Rostock (német), 2. Brno University of Technology (cseh), 3. West University of Timisoara (román)-

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában